Amint arról itt a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk, Szilágyi Liliána úszónő tavaly, az év utolsó napjaiban állt ki a nyilvánosság elé a történetével és fedte fel, hogy az édesapja, Szilágyi Zoltán hosszú éveken át testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta őt.

Döbbenetes történet

Szilágyi Liliána D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorában árulta el az évek óta titokként őrzött borzalmakat, azt követően pedig gyakorlatilag kitört a botrány. A médián keresztül kezdtek üzengetésbe a felek, megszólalt az úszónő apja is, valamint a húga, aki az édesapjuk mellé állt, sőt egyenesen azt állította, Liliána hazudik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem jelent meg a hatóság előtt

Az utóbbi hetekben csillapodni látszottak a kedélyek, Liliána korábban azt mondta megtettét a szükséges lépéseket, azonban a rendőrség friss közlése szerint három alkalommal is megpróbálták felvenni a kapcsolatot az úszónővel, ő azonban nem jelent meg a hatóság előtt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szilágyi Zoltánt kitiltották

Pedig az ügyben a Magyar Úszó Szövetség is vizsgálatot folytatott, melynek eredményeként megállapították, hogy Liliána igazat mondott, Szilágyi Zoltán pedig gyakorlatilag kitiltották a szövetség rendezvényeiről.

Kapcsolódó:

Indult vizsgálat, de lezárták

Az rtl.hu most megkereste a rendőrséget, hogy megtudják folyik-e büntetőeljárás az ügyben, akik közölték, hogy vizsgálat indult, de már le is zárták azt.

Ezt mondja a rendőrség

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból rendelt el feljelentés kiegészítést kiskorú veszélyeztetése és szexuális kényszerítés bűntett, valamint könnyű testi sértés vétség gyanúja miatt. A sajtóban a sérelmére elkövetett bűncselekményekről beszámoló sportolónővel a BRFK nyomozói három alkalommal vették fel a kapcsolatot, a hölgy azonban nem jelent meg a hatóság előtt, hogy vallomást tegyen. A sértett vallomásának hiányában bűncselekmény elkövetésének gyanúját nem volt lehetséges megállapítani, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2022. február 10-én a feljelentést elutasította.”

Kapcsolódó:

Liliána nem nyilatkozik

A rendőrség nyilatkozatával kapcsolatosan a portál kereste többször is Szilágyi Liliánát, de nem kívánt nyilatkozni. Jogi képviselője viszont annyit közölt, az úszónő nem kapott három idézést. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szilágyi Liliána – Forrás: MTI