Újabb embereket is kihallgathat a rendőrség a Deák téri tragikus késeléssel kapcsolatban, több gyanúsítottja is van már a májusi ügynek. Nem kizárt, hogy hamarosan bővülhet azoknak a köre, akik ha eltérő módon is, de felelősséggel tartoznak az eseményekért.

Ahogy a BudaPestkörnyéke.hu is beszámolt róla, megöltek két férfit egy verekedésben Budapest 5. kerületében, a Deák Ferenc téren péntek hajnalban. Egy évfordulót ünnepelt a társaság, aminek verekedés, majd gyilkosság lett a vége.

Állítólag több biztonsági őr szinte közvetlen közelről nézte végig a 21 éves K. Gergő és a 16 éves M. László haláltusáját, miután a 18 éves Cs. Krisztián megkéselte őket Budapest belvárosában.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egyelőre nincs rá magyarázat, hogy a biztonsági őrök miért nem léptek közbe, amikor a verekedés még nem fajult el – írja a Blikk. Azzal védekezhetnek, hogy a gyilkosság a nyílt utcán, azaz szolgálati helyükön kívül eső területen történt.

Felvetődik viszont a kérdés, hogy akik szakképzett biztonsági őrök, miért nem léphetnek fel olyan esetben, amikor talán egy tragédiát tudnak megelőzni.

Számunkra is sok kérdés maradt megválaszolatlanul, de a nyomozás jelenlegi szakaszában ez természetes. Részleteket pillanatnyilag nem árulhatok el, de nem tartom kizártnak, hogy további gyanúsítások történhetnek az ügyben – mondta lapnak Csapi Szilvia, M. László családjának jogi képviselője.

Szintén kiderült, hogy a gyilkossággal gyanúsított fiúval egy társaságban lévő, ugyanabban az intézetben élő lány sietett az életükért küzdő áldozatok segítségére. Amíg nem értek ki a mentők, a fiatal lány próbálta meg elszorítani a vérző ereket és újraéleszteni Lászlót és Gergőt.

A gyilkosság után megszólalt az egyik áldozat édesapja. A két, ártatlan fiatal drámai meggyilkolásának részleteiből kiderült, hogy a gyilkos banda tagjai többsége bűnöző volt, korábban elítélték őket.

“Meghalt a fiam, mit mondjak?!” – reagált a tragédiával sújtott férfi. Gergővel több barátja mellett testvére is ott volt a végzetes éjszaka a Deák téren.

Gergő öccsét a lábán érte a szúrás, és csak később engedték ki a kórházból. Az üggyel kapcsolatban akkor 18 embert állítottak elő, végül a 18 esztendős Cs. Krisztiánt gyanúsították meg a kettős gyilkosság elkövetésével, de az ügy azóta is alakul. Most a segítségnyújtás elmulasztása miatt biztonsági őrök kerülhetnek bajba.

Kiemelt kép: A gyilkosság helyszínén készült felvétel – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán