A Golfot vezető férfi benézte az útkereszteződést a 7. kerületi Wesselényi utcában. Nem vette észre az érkező trolit és összeütköztek. Az utasok elestek, többen beütötték a fejüket, kórházba vitték őket.

Egyedül ült a Golfban

A BudaPestkörnyéke.hu információi szerint egy fiatalember haladt egyedül egy Volkswagen Golffal a 7. kerületi Kertész utcán hétfő délután. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Leszakadt a busz eleje

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Benézte a kereszteződést

A Wesselényi utcai, hírhedt kereszteződéshez érve vélhetően félreértette a helyzetet, ugyanis a kihelyezett stop tábla, tükör, valamint a kötelező haladási irány egyenesen és jobbra jelzőtábla ellenére abban a hitben volt, hogy jobbról jöhet jármű, vagyis úgy vélte, itt a jobbkéz-szabály érvényes.

Behorpadt a Golf oldala

Jött a trolibusz

Ennek megfelelően lassított, és miután jobbkéz felől nem érkezett senki – és így nyilván nem is érkezhetett – behajtott a kereszteződésbe. Balról azonban épp ekkor ért oda a 74-es jelzésű trolibusz, amely az intenzív fékezés ellenére a Golf bal oldalába csapódott.

Megpördült a Golf

A vétkes jármű megpördült és a járdán, a forgalommal szemben landolt, szerencsére közben nem ütött el senkit.

Teljesen leállt a troli

Megsérült utasok

Úgy tudjuk a trolin a fékezés hatására az utasok közül többen elestek, egy férfi konkrétan a padlóra zuhant, egy hölgy pedig beverte a fejét az egyik kapaszkodóba, őket kórházba szállították, vélhetően könnyű sérüléssel.

Nagyerejű becsapódás

A troli középkorú férfi vezetője nem sérült meg, a Volkswagen sofőrje viszont, bár becsatolta a biztonsági övét, a fejét megütötte az oldalirányú, nagyerejű becsapódás miatt, őt is elszállította a mentő.

Gyorsan megérkeztek a mentők

Elzárta az utcát

A karambolos troli elzárta a Wesselényi utcát, ezért bő másfél órán keresztül teljesen le volt zárva, a 74-es trolik a Rózsa utca és a Károly körút között nem közlekedett, a pótlóbuszok pedig kihagyták a Nyár utcai megállót. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotók: BudaPestkörnyéke.hu/G.K.