A Fővárosi Közgyűlés a január 26-i, szerdai ülésén Karácsony Gergely főpolgármester előterjesztésében napirendre vette az időalapú jegyek bevezetését. A testület támogatta a városvezető javaslatát, így tervek szerint márciustól már elérhetők lesznek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain használható időalapú jegyek.
30 és 90 perces jegy lesz
Az időalapú jegyeknek két típusa lesz, a 30 és 90 perces jegyek. 30 perces jegy 530 forintba kerül. Most egy hagyományos vonaljegy ára 350 Ft, aki tehát akár csak egyszer is átszáll egy másik járatra – vagy oda-vissza utazik ugyanazon a vonalon –, annak már megéri inkább a 30 perces jegyet használnia a vonaljegy helyett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
750 forint
A 90 perces jegy 750 forintba kerül. Kiválóan alkalmas valamilyen ügyintézéssel egybekötött utazásra, érvényességi idejébe még egy oda-vissza út is beleférhet, hiszen bármelyik irányba érvényes.
Digitális vonaljegy
Az időalapú jegyek bevezetése előtt a hagyományos vonaljegy is elérhetővé válik digitális formában, amely ugyancsak sokaknak nyújthat majd segítséget az utazásaik során.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Hogyan működik az időalapú jegy?
Az időalapú jegyek kizárólag digitális formában lesznek elérhetők, papírváltozatban nem. A sokak által ismert klasszikus vonaljeggyel ellentétben ezek a jegytípusok nem korlátozzák az átszállások számát, bármennyiszer használhatók, ráadásul bármilyen irányba, akár oda-vissza is lehet velük utazni. Az időalapú jegyek ugyanazokra a BKK-járatokra lesznek érvényesek, mint egy vonaljegy. A Volánbusz „kék” járatain és a MÁV-HÉV vonatain Budapest közigazgatási határán belül is elfogadják majd azokat.
Felszálláskor kell érvényesíteni
A jegy érvényessége a járműre történő felszálláskor vagy a metró területére történő belépéskor indul az első kódbeolvasással. Az időalapú jegyekkel minden – érvényességi időn belül – elkezdett utazást be lehet fejezni, még akkor is, ha az tovább tart, mint 30 vagy 90 perc.
A megkezdett utazás befejezhető
Tehát például a félórás jegy nem válik érvénytelenné a 30 perc leteltét követően, a jegy érvényessége ugyanis addig tart, amíg az utas a 30 percen túli időszakban le nem száll a járműről.
A lejárat előtti másodpercben is elkezdhető az utazás
Ez azt jelenti, hogy a 30 perces jeggyel 29 perc 59 másodpercig, a 90 perces jeggyel pedig 89 perc 59 másodpercig fel lehet szállni egy újabb BKK-járatra, és azzal el lehet utazni Budapest határán belül bármeddig. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Itt a BKK összehasonlító táblázata

Kiemelt kép: 2-es villamos – Fotó: BPK