Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta megölte a feleségét egy 87 éves férfi Budapesten, a 11. kerületben. A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint az idős férfi először az asszonnyal végzett, majd pedig a saját életét is el akarta dobni, ám nem járt sikerrel. A tragédiáról most friss, drámai részletek láttak napvilágot.

Egy újbudai társasházban történt

A borzalom egy újbudai társasházban történt, itt élt a 87 éves Imre bácsi és a felesége, Gabi néni. A rendőrségre éjjel 3 óra 10 perckor érkezett a bejelentés, hogy haláleset történt a 11. kerületben. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kétségbeesve szaladt a szomszédokhoz a férj

A Bors úgy tudja, hogy a házban senki nem ébredt fel a gyilkosságra, azonban Imre bácsi kétségbe esve rohant át a szomszédba, hogy segítséget kérjen.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nagyon szerették egymást

A portál úgy tudja, hogy az idős házaspár nagyon szerette egymást, azonban megromlott fizikai és mentális egészségügyi állapotuk miatt nagyon kiszolgáltatott helyzetbe kerültek.

A néni már hosszú ideje beteg volt

A szomszédok már egy ideje nem látták az idős asszonyt, szerintük a házat sem hagyta el már rég. A lap információi szerint az idős asszony hosszú ideje súlyos beteg volt, a férje pedig már nem bírta nézni a szenvedését. A férj gyakorlatilag jót akart tenni Gabi nénivel azzal, hogy a halálba segítette.

Júniusban egy nő ölte meg az élettársát

Itt, a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk róla korábban, hogy egy 72 éves asszony ölte meg a végstádiumú rákban szenvedő élettársát. A szomszédok akkor az eset kapcsán azt mesélték, hogy a környéken mindenki jól ismerte Zsuzsannát és Jóskát. Gyakran ittak együtt, ezután rendszeresen veszekedni kezdte, amit a szomszéd utcákban is lehetett hallani.

Végstádiumban volt

József egy éve lett súlyos beteg, daganatos megbetegedésben szenvedett, végstádiumú volt. A tragédia napjáig Zsuzsanna ápolta, de már nem bírta erővel. Az idős férfi a gyilkosság másnapján került volt be egy hospiceházba. A szomszédok elmondása szerint már magatehetetlen volt.

Segítséget kért

Az idős asszony, több embert is megkeresett, hogy segítsenek neki a mindennapi teendők ellátásában. Volt, aki eljárt hozzá takarítani. De azt senkinek nem engedte, hogy élettársát tisztába tegyék.

Besokalt az asszony

A szomszédok szerint az idős férfi sokszor a saját vizeletében feküdt. Élettársa pedig besokalt, és azt mondta, hogy nem ápolja tovább” – mondta akkor az egyik szomszéd.

A nő is egy áldozat?

Tette ellenére a szomszédok sajnálják a bottal közlekedő Zsuzsannát. Szerintük ebben az ügyben nemcsak József, hanem élettársa is egy áldozat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Helyszíni felvétel a 11. kerületi tragédiáról – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán