Tavasztól drasztikusan emelkednek a társasházi közös költségek, akár háromezer forintos emelés is jöhet lakásonként, közölte a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének az elnöke.

Emelkednek a munkák költségei

„A karbantartási, felújítási munkák költségei jelentősen emelkednek, mert a liftkarbantartók, takarítók között rengeteg katás kisvállalkozó volt. Ezek a munkák a közös költségnek akár a 40 százalékát is kiteszik, így az energiaköltségekkel együtt biztosan legalább 30 százalékos emelés lesz” – mondta az InfoRádióban Kaplonyi György, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének elnöke. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nincs ember

A gondot pedig nemcsak a kedvezményes adózás megszűnése okozza, hanem az is, hogy emiatt most kevesebb lett a vállalkozó, ugyanis sokan elmentek inkább kis cégekhez alkalmazottnak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A liftes házak

Kaplonyi György úgy véli, hogy az energiaárak emelkedése főleg azokat a házakat érinti, ahol van lift, ugyanis az üzemeltetéshez nagyon kevés a 144 kilowattórás kedvezményes tarifa, efelett viszont az áramdíj már a duplájára emelkedett.

Régi épületek

Az elnök arról is beszélt, hogy komoly növekedés lesz még a házközponti fűtéses épületeknél, mert ahol rossz, régi az épület, nem hőszigetelt a kazánház vagy kazánok régiek.

30-40 százalékos emelés jöhet

„Nehéz átlagot mondani, mert nagyon nagy a szórás (…) A 30-40 százalékos emelés a minimum, de akár meg is duplázódhat a közös költség.” – mondta.

Kikapcsolják

Példaként pedig elmondta, hogy egy orvosi rendelőből álló társas rendelőintézetben, ahol van tíz rendelő és egy gyógyszertár, az éves fűtési költség 2,7 millió forint volt, most 27 millióra ment fel. Emiatt inkább kikapcsolják a távfűtést, és keresniük kell másik fűtési megoldást.

3000 forint/lakás

Kaplonyi György szerint még semmi nem biztos, de 30 százalékos költségnövekedés minden bizonnyal lesz, ez nagyjából 3000 forint körüli emelést jelent lakásonként. A költségnövekedést egyébként a közgyűlés hagyhatja jóvá. A beszámoló közgyűlések februártól kezdődnek, és májusig tartanak, a költségemelést ezekben a hónapokban fogják bevezetni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

Irány a négyszámjegyű üzemanyag? Szerdától ismét áremelkedés várható a kutakon

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: BPK