Durva baleset történt Budapesten, a Hungária körúton kedd reggel. Egy autós a tömegbe hajtott a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésében.

Tömegbe hajtott

Durva baleset történt Budapesten, a Hungária körúton kedd reggel. Egy autós a tömegbe hajtott a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésében.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el

Több embert elgázolt

A helyszínre azonnal mentők és rendőrök siettek. A szemtanúk elmondása szerint több embert elgázolt, sérültekről egyelőre azonban nincs információnk.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Találgatnak az okokról

A szemtanúk is találgatják, hogy vajon rosszul lett-e a sofőr, vagy szándékosan gázolt a tömegbe – írta a Bors.

Egymás hegyén-hátán

„8 óra 10 perckor történt, jöttünk a metrótól. Ott álltunk a zebránál, vártuk a zöld lámpát, amikor egyszer csak azt vettük észre, hogy egymás hegyén-hátán borulunk” – nyilatkozta a Borsnak az egyik gyalogos.

A BKK kamerafelvétele

Forrás: BKK

Egy fekete autó gázolt

„Hátranéztem, egy fekete autó arról jött, a Hungáriáról és felpattant a padkára. Elkezdtünk felállni és mindenki kérdezte, hogy ki milyen sérülést szenvedett. Aztán már itt volt a rendőrség” – mondta Katalin.

Szerencsére nincs komoly sérülés

Mentőautóban a sofőr

A nő hozzátette, egyedül a sofőrt ültették mentőautóba. Úgy tudja, az ijedtségen kívül a gyalogosok közül senki nem szenvedett komolyan sérülést. Egyedül egy fiú panaszkodott térdfájdalmakra.

Vezetés közben lett rosszul

Az autót vezető férfi párja szomorúan mondta, hogy „sajnos vezetés közben rosszul lett, emiatt történt a baleset”. A 27 éves sofőrt kórházba vitték.

Öt gyalogost sodort el

A rendőrség közleménye szerint március 14-én reggel 8 órakor egy személygépkocsi a Hungária körútról kanyarodott a Kerepesi útra, amikor felhajtott a járdára és elsodort öt gyalogost. A balesetben ketten könnyebben megsérültek; őket a mentők a helyszínen ellátták. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el

Kiemelt kép: a beleset helyszíne. Fotó: BKK