A rendőrség közzétette honlapján a Ferenc pápa látogatása kapcsán elrendelt ideiglenes forgalomkorlátozásokat.

Nagy változások lesznek

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tárképpel tájékoztatja a járművezetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változások lépnek életbe a főváros területén a pápalátogatás miatt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ha elvinnék az autót

Azon gépjárművek tulajdonosai, akik az érintett terület megállni tilos jelzéssel ellátott útszakaszán parkoltak, és gépjárművüket elszállították, a 06-80-180-780-as zöldszámon érdeklődhetnek arról, hogy járművüket hová szállította el az illetékes hatóság, valamint a további teendőikről. A telefonszám 2023. április 30-án 24 óráig üzemel.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezek lesznek a korlátozások

A térképen kékkel jelölték, ahol a meghatározott időben tilos lesz majd megállni, pirossal pedig azokat az útszakaszokat, amelyek le lesznek zárva. Utóbbiból is van bőven, tehát ajánlott nem megszokásból közlekedni majd péntektől vasárnapig a fővárosban.

Itt a rendőrségi térkép:

Ez lesz a program

Ferenc pápa április 28-án, pénteken érkezik Budapestre és háromnapos látogatásának végeztével 30-án, vasárnap utazik vissza a Vatikánba.

Ide érkezik

A katolikus egyházfő repülőgépe péntek délelőtt száll le a Liszt Ferenc-repülőtéren. Hivatalos fogadtatását követően a pápát a Sándor-palota előtti téren Novák Katalin köztársasági elnök fogadja. Az államfőnél tett udvariassági látogatását követően az egyházfő Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozik.

Diplomáciai program

Ezt követően a Karmelita kolostorban az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel találkozik, a nyilvános eseményen Ferenc pápa és Novák Katalin is beszédet mond. Péntek délután Ferenc pápa a Szent István-bazilikában püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozik.

Sok beszéd lesz

A Szentatya ott is beszédet mond. A Bazilikába a helyszín korlátozott befogadóképessége miatt csak a meghívottak léphetnek be, de a Szent István térre korlátozott számban zarándokokat, híveket is várnak. Szombat reggel Ferenc pápa magánlátogatást tesz a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonában, majd a Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet római katolikus templomban szegényekkel, menekültekkel és a magyarországi kisebbségek tagjaival találkozik, valamint beszédet is mond.

Ez lesz a fő program

Ferenc pápa vasárnap délelőtt a Kossuth téren celebrál szentmisét, ezen külön regisztráció nélkül, a biztonsági ellenőrzést követően bárki részt vehet. A szentmisét a Szent István-bazilikánál kivetítőn is figyelemmel lehet kísérni. A szervezők azt javasolják, hogy részvevők gyalog vagy tömegközlekedéssel menjenek a Kossuth térre, tekintettel arra, hogy parkolni a környéken nem lehet.

Változik a közösségi közlekedés is

A közösségi közlekedés útvonalaival és menetrendjével kapcsolatban a szolgáltatók (MÁV, Volánbusz, BKK) honlapján található bővebb tájékoztatás. A rendezvény területén mosdókat és egészségügyi állomást helyeznek el, a zarándokok eligazodását és az események gördülékeny lebonyolítását több száz önkéntes segíti. Vasárnap délután Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen az egyetemi és kulturális élet képviselőivel találkozik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Ferenc pápa – Forrás: MTI