A rezsinövelés akár 3 százalékkal is emeli az éves inflációt amely már júliusban is 14 száazlék köröüli. Ez kihat majd a jövő évi sztrádamatricákra is, hiszen azok ára az inflcióhoz van kötve.

Tavalyihoz képest 3-4 szeres emelkedés várható

A kormány az e-matricák és e-útdíjak mértékét az előző évi augusztusi inflációhoz kötötte. Tavaly az áremelkedés 4,9 százalék volt, idén ez 15 és 20 szazlék között lesz – irja a napi.hu.

Szeptemberben jön a fekete leves

Az idei augusztusi fogyasztói árindexet majd szeptember elején (szeptember 8-án) ismerhetjük meg. Ennek alapján az éves matrica ára 7-8 ezer forinttal drágulhat, a megyei meg közel egy ezressel. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A gazdasági lap kiszámolta a várható árakat

  • A D1 éves matrica ára a jelenlegi 46 850 forinttól 54-55 ezer forint közé emelkedhet.
  • A legolcsóbb D1 10 napos jogosultság az idei 3820 forintról 4500 forint közelébe drágulhat.
  • A megyei matrica ára 5 450-ről 6 400 forint közelébe nőhet.
  • Egy busz éves matricája pedig 37 ezer forinttal drágulhat és 2023-től elérheti a 255 ezer forintot.

Mi lesz a fuvarozókkal?

A fuvarozók is gondban vannak, bár a megrendelők többsége tisztában van ezzel és nyitott volt a rövidebb távú megállapodások aláírására. Ez alapján a fuvarozóknak nem lesz nehéz áthárítani az akár 17 százalékos útdíj-növekedést sem – mondta az újságnak Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyezető főtitkára.

Van, ahol elengedik az inflációt

Gulyás Gergely a legutóbbi Kormányinfón azt mondta: az állam az inflációt csökkenti, ahol tudja, és ahol el kell engedni ezt az eszközt, ott ezt teszi.

Ez is érdekelhet

Amikor elindulsz a Balatonhoz mindenképpen tankolj, a szakértő benzinhiányt jósol a következő hetekben.

Szűkítették a kedvezményt

A kormány július végén jelentette, hogy csak a magántulajdonban lévő autókat lehet 480 forintos hatósági áras benzinnel megtankolni. A kormányszóvivő úgy fogalmazott: az üzemanyagárnál a jármű üzembentartójának személye számít, a kormányzati autók piaci áron tankolnak.

Statisztika

Üzemanyagforgalom

Címlapfotó: BudaPestkörnyéke.hu.