A statikus már látta korábban, a biztosító munkatársa délelőtt járt a helyszínen, a műszaki ellenőr véleményére még várnak. Viszont Kimi Durakunak, a Duraku Pékség tulajdonosának becslése szerint 10 milliós kár is keletkezhetett az épületben, aminek a hét eleji vihar tépte le a tetejét.

Lerepült az üzlet teteje  

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy Érden, a Velencei úton működő pékség tetőszerkezete nem bírta a brutális erejű széllökéseket és lekapta az üzlet tetejét, ami a főútra zuhant, magával rántva két villanyoszlopot. Az egyik ráadásul a bolt előtt álló autókra zuhant. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Saját kezűleg kezdte rendbe tenni

A pékség néhány nap kényszerű zárva tartás után már ismét várja a vásárlókat, de mint azt Kimi Duraku elmondta, még rengeteg tennivaló van a baleset miatt. Az erdmost.hu-nak elmondta: a tető maradványait saját kezűleg kezdte el rendbe rakni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Beázik az épület

Első körben a megmaradt szerkezetet próbálja meg elbontani illetve a vizet lesöpörni a tetőről, ugyanis az elmúlt napok esőzései miatt azóta folyamatosan beázik az épület.

Jelentős a bevételkiesés

A komoly kár mellett két napig nem nyithatott ki a pékség, ami szintén jelentős kiesés számára. Ettől függetlenül, boldog, hogy nem történt nagyobb baj.

Édesanyja imádkozott, hogy ne legyen tragédia

Miközben édesanyja a szobában imádkozott, hogy ne legyen tragédia, ő is többször felment az akkor még meglévő padlásra, mert érzékelte, hogy gond lehet, de eszébe sem jutott, hogy a szél le is ránthatja a tetőt.

Rosszul rögzíthették a tetőt

Kimi szerint egész egyszerűen rosszul volt rögzítve a tető, ezért kaphatott bele a szél, de ahogy azt már korábban is hangsúlyozta, ő nem ács, hanem pék, de van a házra garancia – írta a portál.

Így néz ki a tető

Fotó: erdmost.hu

Pusztító szél

A hét elején ismét óriási pusztítást végzett az erős szél Budapesten és környékén. Az Országos Meteorológiai Szolgálat széllökés veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Budapest, Pest megye területére. Az érintett területen a várt legerősebb széllökések meghaladták a 90 km/h-t.

Kidőlt fa a Szilágyi Erzsébet fasoron

Budapesten, a 12.  kerületében, a Szilágyi Erzsébet fasoron kifordult egy tizenöt méteres fa, egy másik fára dőlt, a gépjárműforgalmat veszélyeztetve. A 11. kerületi Bartók Béla úton egy háromemeletes épület tetejéről leszakadtak a lemezdarabok. A 74-es trolibusz a Vakok Intézete, és a Rózsa utca, valamint a Rózsák Tere, és a Vakok intézete között nem közlekedett áramellátási hiba miatt. A kimaradt szakaszon pótló autóbusszal utazhattak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: viharkár Érden – Forrás: Facebook/Csőzik László