Megrázták magukat a Buda környéki polgármesterek és eldöntötték: tenni akarnak valamit nem csak a saját településükért, de az egész agglomerációért. Megalakították a napokban az Agglomerációs Jövő Bizottságot. Reméljük nem csak kampányfogásról, hanem valódi tettvágyról van szó.

A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál szerkesztőségébe eljuttatott közlemény szerint: megalakult az Agglomerációs Jövő Bizottság, amelyet a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás 12 települése hozott létre annak érdekében, hogy az agglomerációs létből fakadó legfajsúlyosabb feladatok közös megoldását koordinálja.

A ma legnépszerűbb agglomerációs települések néhány évvel ezelőtt még falvak voltak – írják – tudtak egymásról, az ott élők számíthattak egymásra. A falvak vezetői is ismerték egymást és sokszor közös erővel oldották meg a problémákat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezen települések jellege az utóbbi évtizedekben megváltozott, agglomeráció lett, ami új kihívásokat állít a települések és településvezetők elé. Az agglomerációs települések gyakorlatilag Budapest lakóövezetévé alakultak, de a finanszírozást és a fejlesztéseket önerőből kell megoldaniuk.

A korábbi sorozatos belterületbe vonások eszkalálták a helyzetet és a települések elkezdtek finanszírozhatatlanná duzzadni. Az infrastruktúra sok esetben képtelen megbirkózni a megnőtt lakosság igényeivel.

Sok mindenre szükség lenne

A településeknek méretük miatt már régen szüksége lenne saját rendőrségre, tűzoltóságra, mentőállomásra, egészségügyi szolgáltatásokra és környezetbarát hulladékkezelésre.

Az oktatási-nevelési intézményekben magas a gyermeklétszám, de kevés a pedagógus. A közlekedés reggel és délután megbénul, a buszok szintén a dugókban araszolnak. Ezeket a problémákat bármely agglomerációs település felvázolhatná.

A problémák kezelésében az ötletelés már kevés, stratégiaalkotás a feladat és együttműködés mind az érintett agglomerációs települések között, mind a lakossággal, mind Budapesttel, mind a kormányzattal – mondta az alábbi képünkön látható Kiszelné Mohos Katalin, Nagykovácsi polgármestere, az újonnan alakult bizottság elnöke.

A helyi politikus hozzátette: Közösek a problémák és a megoldásokat is közösen kell kidolgoznunk. Egymástól vett jó gyakorlatokból, közös gondolkodással és együttműködéssel lehet megoldási stratégiákat találnunk – áll a közleményben.

Alakul az összefogás

Az utóbbi időben a Buda környéki polgármesterek egyik legjelentősebb megmozdulása az M0-ás hiányzó szakasza kapcsán volt. Akkor az egység hiányzott, hiszen Budakeszi nagyon akarta a fővároshoz közeli nyomvonalat, mások inkább fúrták. Nagykovácsi polgármesterének a fő álláspontja akkor a település zsákfaluságának megtartása volt.

A kérdés végül lekerült a napirendről, hiszen a dolgok jelenlegi állása szerint a Bicske-Esztergom között hamarosan megépülő M100-as út és az M10-es lesz a hiányzó körgyűrű.

A Buda környéki polgármesterek az újonnan létrejött bizottságban a sok-sok azonos probléma miatt ismét egymásra találhatnak. Erről árulkodik, a „lovak közé csapnánk” hangvételű, „végre történjen már valami”-t megfogalmazó közleményük.

Kérdés, lesz-e elegendő lobbierejük a problémák valódi megoldásához és persze az is nagy kérdés, hogy kampányfogásról van-e szó, vagy tényleg megindul egy Nagy-Londonhoz hasonló Budapest környéki életminőség fejlesztés. Szurkolunk, hogy a lendület megmaradjon.

M0-ás nyugati szektor: Nincs ideális, csak optimális nyomvonal

Kiemelt kép: Telki, Fotó: BPK