Óriási pusztítást végzett Horvátországban az a földrengés, amelyet Budapesten és környékén is lehetett érezni. Petrinja nevű város közelében volt a földrengés epicentruma, egy 12 éves kislány a főtéren halt meg.

Földrengés Horvátországban

Kedden 6,4-es erősségű földrengés rázta meg Horvátországot. Epicentruma a Zágrábtól 58 kilométerre délre fekvő Petrinja alatt volt,  a 24sata.hr portál pedig Darinko Dumbović polgármesterre hivatkozva azt írja, hogy a természeti katasztrófa miatt egy gyerek is életét vesztette.

Meghalt egy 12 éves kislány

Egy másik szemtanú azt mondta, hogy a fölrengésnek több halálos áldozata is van, ő a főtéren látta meghalni a gyereket. Az áldozat egy 12 éves kislány.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megsemmisült a városközpont

A városközpont megsemmisült – mondta a szemtanú. Darinko Dumbović az index.hr-nek megerősítette, hogy több halottról is tud. Összedőlt egy óvodaépület is, amelyben azonban nem tartózkodtak gyerekek. A mentésre a hadsereg egységeit is kivezényelték.

Pánikhangulat van a városban

A polgármester szerint pánikhangulat van a városban,  az emberek a hozzátartozóikat keresik. A politikus azonnali segítséget kért a kormánytól.

Több áldozat is lehet

Zajlik a kárfelmérés, egyelőre nem tudni, hány sérült és áldozat lehet, a bajba jutottakat próbálják kimenteni a házakból és a járművekből, melyekre törmelékek és fák omlottak.

Zágrábban is baj van

A horvát fővárosban is óriási pusztítást végzett a földrengés. Rengeteg épület beomlott.

Budapesten is lehetett érezni

A földrengést Budapesten, az ország nagy részén is érezni lehetett. A déli területeken sokkal erősebb volt a rengés, mint a főváros környékén. Zalaegerszegen videóra vették a rengést, ezt a cikkünk alján lehet megnézni.

Mozogtak a csillárok

A rengést több budapesti kerületben is lehetett érezni: Józsefvárosban mozogtak a csillárok, Erzsébetvárosban megremegett a poharakban a víz, Ferencvárosban 6-8 centit kilengett a karácsonyfa teteje az enyhe rengés 15-20 másodpercig tartott.

Országos rengés

Az ország déli, nyugati megyéiből, hogy ott is rengett a föld. Balatonszemesről, Szombathelyről, Kaposvárról, Pécsről, Bajáról, és Zalaszentlászlóról is jelezték, hogy érezték a rengést.

Itt a videó a földrengésről

Kiemelt kép: Részlet a Horvát Vöröskereszt Twitteren megjelent videójából