Egy öt hónapos gyermek és egy hét éves kislány maradt édesanya nélkül azért, mert a járványra hivatkozva nem látták el a magyar állami egészségügyben – állítja Bangóné Borbély Ildikó a Facebook-oldalára feltöltött videóban, amely szerint az egészségügy leállása miatt az asszonyt nem tudták megfelelően és időben ellátni, ezért hunyt el május első napjaiban.

Az MSZP országgyűlési képviselője az elhunyt nő családnál járt Esztergomban, a videóban megszólal egy hozzátartozó is, az elhunyt asszony édesanyja.

Martineczné Rezsnyák Regina több évtizedes egészségügyi ellátásban szerzett tapasztalattal rendelkezik – a részletes beszámoló alapján jelenleg is a betegellátásban dolgozhat –, és valóban részletesen mesélte el, mi történt lányával április utolsó, és május első napjaiban, amikor a járványhelyzet miatt nem kapott azonnali ellátást.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Gyakorlatilag hordágyon szállították a tatabányai kórház covidos részlegére – mondta a gyászoló édesanya, elmondásából pedig kiderült, hogy lányának még április 22-én szemgödri fájdalommal kezdődtek panaszai, amelyek óráról-órára súlyosbodtak, de hiába kért háziorvosa azonnali koronavírus-tesztet, több nap eltelt, ami alatt a fiatal asszony állapota romlott, és semmilyen orvosi ellátást nem kapott – írja az Index.

Martinecz Regina Renáta emlékére

Regina 33 éves volt. Egy öt hónapos és egy hét éves kislány maradt édesanya nélkül. Az egészségügy leállása miatt nem tudták megfelelően és időben ellátni, s ezért hunyt el. A családnál jártam Esztergomban.

Gepostet von Bangóné Borbély Ildikó am Donnerstag, 21. Mai 2020

Ráadásul a mentősök érkezésére 48 órát türelmesen váró édesanya szerint a koronavírus-teszt végül negatív lett, ám csak napokkal később, a mentők érkezése után válhatott világossá, hogy lánya súlyos agyhártyagyulladással maradt ellátás nélkül a járványügyi vészhelyzet idején.

A gyászoló édesanya elmondása szerint a centrális hányással szenvedő lányával végül ráadásul vissza kellett forduljon a Székesfehérvárra induló mentő, majd pedig csak a nyolcadik kórház fogadta.

Az asszony szerint lányáért mindennek ellenére mindent megtett az őt szállító két mentős, amiért köszönetet is mondott, szerinte a megkésett ellátás professzionális volt, csak éppen későn került a beteg egyáltalán szakember látókörébe. Végül a balassagyarmati kórházba került lánya, akinek utolsó telefonhívásáról édesanyja – aki unokáit gondozásába vette – lemaradt.

A kórházban lánya, Regina május elsején belehalt az agyhártyagyulladásba. Ez egy gyógyítható betegség, ha idejében észreveszik – mondja a videóban az egészségügyi végzettségű édesanya, aki azt is mondta, hogy csakis azért nyilatkozott a szocialista képviselőnek, hogy a lányáéhoz hasonló értelmetlen halálesetek a jövőben elkerülhetőek legyenek.

Azt is mondta az MSZP-s képviselő által készített videóban, hogy ők a rövidebbet húzták, és sokan fogják az egészségügyi ellátás értelmetlen leállítása miatt a rövidebbet húzni.

Kiemelt kép: Családi kép – Forrás: Bangóné Borbély Ildikó Facebook-oldala