A két évvel ezelőtt történt eset kapcsán meghallgatta a bíróság a biciklis által elmondottakat, aki végignézte a szörnyűséget.

2020 őszén történt

A tragikus kimenetelű baleset két éve ősszel történt. Egy jobbra kanyarodó busz sofőrje nem vette észre, hogy vele párhuzamosan a kerékpársávon érkezik egy rolleres, aki egyenesen folytatta volna útját. A kanyarodó busz elsodorta őt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A rolleres nem élte túl a balesetet

A rollerrel egy 20 éves koreai férfi közlekedett. Miután a busz alá sodródott, a jármű áthajtott a testén. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Első fokon már elítélték a sofőrt

A buszsofőr első fokon felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Ezt azonban nem fogadta el, az ítélettel szemben fellebbezett. Azt állítja ügyvédjével együtt, hogy a rolleres nem a gázolás miatt, hanem a hibás mentés következtében lehelte ki utolsó lélegzetét, derül ki a TV2 riportjából.

Az esetről készült videó

A buszsofőr és mások is próbáltak segíteni a rolleresen

A gázolást követően a buszsofőr és mások is odaszaladtak a rollereshez, hogy megpróbáljanak segíteni rajta. Az életét azonban már nem lehetett megmenteni. Amikor a tűzoltók kiemelték az áldozatot a busz alól, már nem élt.

Egy biciklis tanúskodott

A bíróság videón keresztül hallgatta meg, mit mond az a tragikus estről az a kerékpáros, aki az esetet közelről látta. A nő elmondta, hogy a rolleres a busz hátsó kereke alatt volt. A busz megállt, a kerékpáros pedig hívta a mentőket.

Egy férfi ment oda

A kerékpáros a mentőket hívta, de vallomása szerint nem ment oda a busz alá szorult rollereshez. Egy férfi ment oda hozzá, hogy megnézze, mi történt vele. A kerékpáros nő azt mondta, a férfi úgy látta, valószínűleg nem él a szerencsétlenül járt rolleres.

Ezt mondta a buszsofőr

A buszsofőr azt mondta, azért nem hajtott le a férfiról, mert attól tartott, súlyosabb fejsérülést okoz ezzel. A tűzoltók beavatkozásáig az áldozatot nem mozdították el a busz alól. Az a férfi, aki elsőként lefeküdt a busz mellé. Állítása szerint az élettel összeegyeztethetetlen sérülései voltak a rolleresnek, aminek látható jelei voltak.

Ez várható az ügy kapcsán

Az ügy tárgyalása folytatódni fog. A buszsofőr az elsőfokú ítéletet nem fogadta el, amely szerint felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Módosulhat a rollerek miatt a KRESZ

A rendőrség segédmotor-kerékpárnak minősíti a rollereket. Szeptemberben megírtuk, hogy még az idén vagy jövő tavasszal módosulhat a KRESZ. Azt ígérték akkor, hogy lesz társadalmi vita is. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: A baleset pillanata – Forrás: Tv2