Ahogy azt az elsők között megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, a momentumos gödi polgármester, Balogh Csaba ma ki akarta rúgni a vele szövetséges LMP-s és DK-s alpolgármesterét, mert szerinte pocsék munkát végeznek és még munkaidőben is gyakran elérhetetlenek voltak. A kirúgásból a koalíció felbomlása lett, így nem lesz már többsége a polgármesternek.

Nem csitulnak az indulatok Gödön. Miután a momentumos polgármester, Balogh Csaba bejelentette: mindenképpen leváltja az LMP-s és DK-s alpolgármestereit. Hétfőn a két párt és a Jobbik bejelentette: külön frakciót alapítanak. Eddig ugyanis ugyanis az említett pártok, a Momentum és egy párbeszédes képviselő ugyanabban a frakcióban ültek, amelynek neve Gödi Összefogás volt, ám ez hétfőn megszűnt, ezzel együtt pedig a választásokra összeállt ellenzéki koalíció is megbukott a városban.

A polgármesterrel szövetségesek közötti feszültség oka az volt, hogy a település vezetője szerint a DK-s és az LMP-s alpolgármester alkalmatlanok, a DK és az LMP szerint viszont a polgármester alkalmatlan, mert szerintük nagy baj, hogy egy olyan embert bízott meg közbeszerzési tanácsadással, akit évekre eltiltott a bíróság a cégvezetéstől.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A helyi Jobbik, DK és LMP hétfőn azt közölte: nagyon sajnálják, hogy a Momentum és Balogh Csaba az utóbbi hónapokban a háborúskodással volt elfoglalva Göd Város ügyeinek intézése helyett, ráadásul rendhagyó módon épp saját szövetségeseit, a többi ellenzéki pártot szemelte ki ellenségnek. Így a Jobbik, a DK, és az LMP képviselői közös frakciót alakítanak, hogy a választási ígéretekhez híven, Göd fejlődése érdekében dolgozhassanak a továbbiakban – írja az Azonnali.hu.

A gödi polgármesternek nem lesz könnyű dolga, hiszen a képviselőtestületben három azonos szavazati súllyal rendelkező csoport lesz. Egy fideszes, egy a most kivált Jobbik, DK, LMP képviselőiből és egy a polgármester embereiből. Így nehéz lesz döntéseket hozni.

A gödi Samsung gyár területén létrehozott különleges gazdasági övezetet a térség fideszes országgyűlési képviselője, Tuzson Bence többek közt azzal indokolta, hogy politikai káosz van Gödön.

Kitálalt a gödi polgármester: elmondja miért akarja kirúgni a szövetséges alpolgármestereit

Göd polgármestere, Balogh Csaba részletesen megindokolta miért akarja kirúgni a vele szövetséges alpolgármestereit…A teljes cikket ide kattintva lehet elolvasni!

Kiemelt kép: Városháza Gödön – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu