Tragikus baleset történt Tolna és Bács-Kiskun vármegye határánál fekvő Pörbölynél. Egy fiatal, 29 éves favágó fiú életét éppen egy fákat szállító kamion oltotta ki.

A szerelme és édesapja is gyászolja

Nem csak megrázó üzenetet közzétevő szerelme, hanem a helyszínen fia halálát végignéző édesapja is gyászolja a 29 éves Györgyöt, aki halálos balesetet szenvedett Pörbölynél csütörtökön, az 55-ös autóúton. – írta meg a Bors. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A fával élt, a fa okozta a halálát

Autója egyelőre nem tudni, miért áttért a szemközti sávba, ahol brutális erővel csapódott neki egy fákat szállító kamionnak, majd kisodródott az út menti árokba. Györgynek esélye sem volt túlélni a hatalmas erejű ütközést.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fakivágással foglalkozott

György még a végzetes balesete előtt posztolt a facebook oldalára, ahol éppen a munkáját mutatta be, ahogy a fák állnak a sorban.

Szörnyű baleset volt

Az ütközésről készült fotó alapján látszik, hogy a fiatalembernek esélye sem volt, hogy túlélje a balesetet.

Itt a kép a balesetről

Fotó: MTI

A bátaszéki tűzoltóság is közzé tett képeket

A család összeroppant

„Az angyalok vigyázzanak rád, Szerelmem!” – írta a párja, akinek csütörtökön ráadásul két tragédiával is meg kellett birkóznia: aznap hunyt el a nagymamája is. A sors elképesztő csapásokat tartogatott ennek a családnak erre a tragikus csütörtökre…

Végignézte a fia halálát

A Tények szerint György édesapjával volt autót vásárolni éppen, a szülő mögötte közlekedett az új kocsival a baleset idején, így végig kellett néznie fia halálát.

Megtört a család

Az angyalok vigyázzanak rád, Szerelmem!” – írta a párja, akinek csütörtökön ráadásul két tragédiával is meg kellett birkóznia: aznap hunyt el a nagymamája is. A sors elképesztő csapásokat tartogatott ennek a családnak erre a tragikus csütörtökre…

Szerelme egy dalszöveggel búcsúzott tőle

A megtört lány egy dalszöveggel búcsúzott szerelmétől: „Hozd vissza kérlek, ezzel hozz vissza az életbe, Nem bírom ezt a szenvedést, csupán ennyit kérek, De ez lehetetlen tudom, felfogom könnyekkel küzdve, Az együtt töltött időre leszek majd örökre büszke. A síron sírom kínom, a fejfán a fejem fáj, Ha elmegyek, melletted, remélem lehet majd ott helyem tán. Soha senkit sem viseltem ennyire a szívemen, Hozd vissza kérlek, apa, nekem ő volt a mindenem” – idézett egy Children of Distance dalszöveget Facebook-oldalán.

Kiemelt fotó: Facebook/Bátaszéki tűzoltóság

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.