Egy tehergépjármű és két személyautó ütközött össze kedd hajnalban M5-ös autópályán, Kecskemét térségében, a Budapest felé vezető oldalon.

Szalagkorlátnak ütközött

Egy kocsi eddig tisztázatlan okból a belső szalagkorlátnak ütközött, majd átszakította azt, és az ellentétes irányból érkező tehergépkocsinak ütközött. Az ütközés következtében a tehergépkocsi is átszakította a belső szalagkorlátot és az ellentétes irányból érkező személyautónak ütközött. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Meghalt

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint baleset során egy személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az érintett helyszínen a szemle és a műszaki mentés ideje alatt mindkét irányban teljes útlezárás van érvényben.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elfogták a sofőrt

A rendőrök Szeged felé Kecskemét-Dél csomópontnál, Budapest felé pedig a 108-as kilométernél terelik le a sztráda forgalmát. Szabó-Dabis Krisztina, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megerősítette, hogy egy embercsempész okozta a balesetet. Elmondta még, hogy azóta elfogták a helyszínről elmenekülő sofőrt, és intézkednek vele szemben.

Lövések dördültek

Ahogy arról a BudaPestkörnyéke.hu beszámolt, villogó rendőrautók lepték el Szentendrét szerda reggel. Több illegális bevándorlót kapcsoltak le a településen. A rendőri intézkedés miatt teljesen beállt a 11-es út forgalma. Közben kiderült, lövések is dördültek a Pest vármegyei településen. Részletesen beszámolt az esetről szerda délután a rendőrség. Mint írták, hajnali 2 óra 15 perckor egy reflektorral közlekedő Audi vakította el a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság gépkocsizó járőrei szemét Kiskunmajsa külterületén.

Hosszú üldözés

A mélykék kombi vezetője nem állt meg a rendőrök jelzésére, akik követni kezdték. A Kiskunmajsa – Jászszentlászló – M5 Kiskunfélegyháza-Dél – Budapest – 11-es számú főút – Szentendre útvonalon rendre váltották egymást a megkülönböztető jelzéseiket együttesen használó rendőrségi gépjárművek az Audi mögött.

Lövések dördültek

Az ámokfutót Szentendrén, a 11-es számú főút és a Rózsa utca kereszteződésénél egy, az úton keresztbe állított rendőrautó is megpróbálta feltartóztatni. A menekülő ráhúzta a gépkocsit az úton álló egyik rendőrre, aki három célzott lövést adott le a járműre.

Ment tovább

Szinte hihetetlen, de a találatok ellenére az autó tovább haladt Visegrád felé! Sebessége azonban folyamatosan csökkent, majd 2,8 kilométerre a lövések leadásának helyszínétől, Szentendrén, a Bükkös part utca és a Dunakanyar körút kereszteződésénél mozgásképtelenné vált az autó – jobb első kerekének abroncsát „leeresztette” a rendőr lövése.

Kilencen a kombiban

Az autó tehát megállt, a sofőr kiugrott a kocsiból, és elmenekült. A hátrahagyott járműben a rendőrök kilenc, magukat szír állampolgárnak nevező férfit találtak, jogszerű magyarországi tartózkodásukat egyikük sem tudta igazolni. A rendőri intézkedés során személyi sérülés nem történt.

Szlovákiába tartottak

Az illegális migránsok – elmondásuk szerint – valahol Zomborral szemben, az ideiglenes biztonsági határzáron átvergődve jutottak Magyarország területére. Szlovákiába történő szállításukért fejenként 1200 eurót kellett letétbe helyezniük még Törökországban.

Keresik az embercsempészt

Az embercsempész azonosítására, felkutatására és elfogására a rendőrök megtették a szükséges intézkedéseket. Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Kiengedték az embercsempészeket

Május végén derült ki, hogy elkezdték kiengedni a börtönökből az embercsempészet miatt elítélt külföldieket. Ezt nem csak a magyar közvélemény nagy része érezte igazságtalannak, az osztrákok is felháborodtak a döntésen. Nem arról volt szó, hogy a külföldi embercsempészek teljes amnesztiában részesülnek, hanem egy relatíve új kategóriába kerültek, a reintegrációs őrizetbe, aminek az a célja, hogy a börtönbüntetés helyett az elítéltek nyomkövetővel ugyan, de a lakhelyükön élhetnek, sőt akár dolgozhatnak is.

Telítettek a börtönök

A kormány szerint a módosításra azért volt szükség, hogy csökkentsék a börtönök telítettségét. Végül az a döntés született, hogy több száz külföldi embercsempészt kiengednek, elvisznek egy vasútállomásra, és megígértetik velük, hogy elhagyják az országot. 128 ezer „betörési kísérletet” – illegális határátlépést –, akadályoztak meg az egyenruhások idén eddig Magyarország déli határainál – közölte Orbán Viktor hétfőn, a parlament őszi ülésszakának nyitónapján elmondott beszédében.

Támadják a határvadászokat

Tájékoztatása szerint a határvadászok elleni támadások mindennaposak, eddig 168 súlyos támadás történt, több rendőr megsérült. A migránsok erőszakossága egyre nő, az elmúlt napokban éjjel már automata fegyverekkel lőttek a szerb-magyar határt védőkre. – Ezzel a migránsok átlépték a Rubicont – fogalmazott Orbán Viktor. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Helyszíni fotó – Forrás: MTI