Jelenleg négy gyermek fekszik a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben nyelőcsőbe szorult gombelem okozta sérülések miatt. A gyermekek közül háromnál lehetséges volt az endoszkópos eltávolítás, közülük az egyik gyermek olyan súlyos károsodással érkezett, hogy intenzív osztályos kezelésre és műtüdő támogatásra szorul. Az intézmény főigazgatója szerint drámaian megnőtt az ilyen esetek száma: csak az elmúlt héten négy gyerekből kellett elemet eltávolítani, idén pedig már kétszer annyi riasztásuk volt, mint tavaly egész évben.
A gombelem veszélyei
A gombelem a legveszélyesebb idegen test, ami egy gyerek torkán akadhat, mert a nyállal érintkezve szinte azonnal kémiai reakcióba lép. A folyamat villámgyors és pusztító. A Heim Pál Gyermekkórház főigazgató-főorvosa arról beszélt, hogy az elem maró sérülést okoz. „Kémiai reakcióba lépnek, lúgos közeget alkotnak, és olyan, mintha helyben lúgmérgezést okoznának; közvetlenül égési sérülést okoznak a nyálkahártyán” – mondta az RTL Híradónak Nagy Anikó, a kórház főigazgatója. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!
Szövetkárosodást okoz
A szövetkárosodás akár 20-60 percen belül megkezdődhet. Amikor egy ilyen esettel szembesülnek, az orvosok először endoszkóppal próbálják meg kihalászni az elemet. Nagy Anikó a beavatkozásról elmondta: „Ha sikerül megfognunk, és nem engedi el a fogó, akkor behúzzuk az endoszkóphoz, és az endoszkóppal együtt húzzuk ki a gombelemet.”
Bonyolult beavatkozás
A művelet rendkívüli precizitást igényel, mivel az orvosok csak egy apró kamera képére támaszkodhatnak. A főigazgató szerint egy ilyen szűk helyen alig látnak valamit a környezetből. Ha az elem beszorult, vagy már túl nagy a károsodás, jön a legkockázatosabb megoldás: a sebészi feltárás. „Ott van a légcső, a nagyerek, a fő nyaki verőér, a visszér – ezek mind ott vannak. Nagyon óvatosan, egészen kicsi területen dolgozunk, hogy meg tudjuk nyitni a nyelőcsövet, és úgy távolítsuk el belőle az idegen testet, a gombelemet” – mondta Mikóczi Márió sebész.
Szolgálati közlemény: Az erősebb napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, HVG vagy a Blikk. A Budapest Környékét minden felületen eléred. A szomszédaid, a vevőid és az ügyfeleid is minket olvasnak. Köszönjük, hogy te is itt vagy! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Műtüdővel lélegeztetik
„Jelenleg is ápolunk olyan gyermeket, akinek már érkezéskor nyelőcső- és légcsősérülése is volt; a lélegeztetését ezért csak műtüdővel lehet megoldani addig, amíg ezek a sérülések meg nem gyógyulnak” – mondta Nagy Anikó. Arra kérik a szülőket: ha a gyerekük fájdalmasan nyel, nem akar enni, és otthon hiányzik egy gombelem, azonnal forduljanak orvoshoz. Egy esetben sebészeiknek nyaki műtéti feltárással kellett eltávolítani az idegentestet.
Növekszik az esetek száma
A gyermekek életkora 1,5 és 3,5 év között van a Heim Pál tájékoztatása szerint, volt olyan gyermek, akinél a szülők azonnal észrevették a lenyelést, de sokszor napokig, sőt hosszabb ideig nem derült ki a panaszok valódi oka. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben tavaly 777 eset, idén júniusig pedig már 630 eset történt, melyek közül a leggyakoribb a pénzérmék, a nyalókapálcikák, a díszkavicsok, a hajcsattok, a mágnesek és a gombelemek.
Különösen veszélyes
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a gombelem különösen veszélyes idegentest. Ha a nyelőcsőben akad el, rövid idő alatt súlyos szövetkárosodást okozhat. A nyelőcső falával érintkezve elektromos és kémiai folyamatok indulnak el, amelyek fekélyhez, szövetelhaláshoz, perforációhoz, a légutak és mellüreg súlyos, életveszélyes sérüléséhez és vérzéséhez vezethetnek. A károsodás már egy órán belül, körülbelül 20 perc alatt, megkezdődhet. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!
Kiemelt kép: Heim Pál Gyerekkórház

