Áldozata lágyékába döfött egy kardot a csepeli gyilkos. A szúrás pont az artériát érte, az áldozat pár percen belül elvérzett. Szombat délután a tettes feladta magát a rendőrségen.

Feladta magát az a 24 éves román férfi, akit a csepeli gyilkossággal gyanúsítanak. Szombat hajnalban érkezett bejelentés arról, hogy Budapest 21. kerületében, a Rákóczi Ferenc utcában egy román állampolgárságú férfit előzetes szóváltást követően bántalmaztak, életét már a mentők sem tudták megmenteni.

A Tények megtudta, hogy a tettes egy karddal végzett áldozatával, lágyékon szúrta és pont az artériát találta el, így a sebesült perceken belül elvérzett. A dulakodás egy vita után tört ki, a felek pont azon szólalkoztak össze, hogy a későbbi tettes miért vitt kardot a kocsmába.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Tények úgy tudja, a megsebzett férfi csak annyit kért a szemtanúktól halála előtt, hogy vigyék odébb a feleségét, nehogy rosszul legyen a látványtól.

A bűncselekmény elkövetése után a nyomozók egy órán belül azonosították a 24 éves román állampolgárságú tettest, K. Csabát, aki ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki és emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

A férfi végül február 22-én, szombaton 14 órakor feladta magát a 21. kerületi rendőrkapitányságon, ahol a rendőrök elfogták, elszámoltatása jelenleg is folyamatban van – írja a police.hu.

Kiemelt kép: illusztráció