A kispesti rendőrök elfogták azt a 20 éves férfit, aki egy lépcsőházban szeméremsértően viselkedett, számolt be róla közleményében a rendőrség.

A nemiszervét mutogatta

A rendőrségre 2022. augusztus 18-án érkezett bejelentés, hogy egy kispesti társasház lépcsőházába bement, és a nemi szervét mutogatta egy férfi, amit egy kamera rögzített.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elfogatóparancsot adtak ki

A fővárosi nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. A 20 éves V. Kálmán a 19. Kerületi Rendőrkapitányságon feladta magát, mely után szeméremsértés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Beismerte

A férfi beismerte a cselekmény elkövetését. Mivel korábban két alkalommal is követett el hasonló cselekményeket, őrizetbe vették és előterjesztést tettek a letartóztatásának indítványozására.​

Nem egyedi eset

Ahogy arról az elsők között a Kékvillogó.hu hírportál beszámolt, egy férfi a becses szervét mutogatta és rázta a szilasligeti HÉV-megállóban, miközben egy padon ülő nőt bámult. Az esetről videó készült, amit a polgármester, Gyuricza László kitett a Facebookra.

Botrányos felvétel

Több utas szeme láttára kényeztette magát egy férfi hétfő délelőtt a Kerepeshez tartozó szilasligeti HÉV-megálló mögött. Az akcióra rálátott egy térfigyelő kamera, amely mindent rögzített. Miután az utasok bejelentést tettek a rendőrségen a kerepesi polgármester, Gyuricza László is akcióba lendült. 

Adja fel magát, vagy mindenki látni fogja mit csinált

A polgármester a helyi polgárőrségnél megnézte a felvételt, majd egy videóüzenetet tett ki a Facebook oldalára. Ennek az volt a lényege, hogy megkérte a becses szervével játszadozó férfit, hogy adja fel magát. A polgármester megjegyezte: ha ezt nem teszi, akkor két nap múlva nyilvánosságra hozza a felvételt. Ide kapcsolódik: „Jól látszik a kézimunkád a térfigyelő felvételén” – Kerepes polgármestere, Gyuricza László megfenyegetett egy férfit, aki becses szervét mutogatta a HÉV megállónál

Pörgette a mézet

A település vezetője így fogalmazott: „Édes egykomám, ha a térfigyelő alatt pörgeted a mézet a következőt kockáztatod” – mondja Gyuricza László, majd hozzáteszi: „Ha kettő napon belül nem jelentkezel a rendőrségen, akkor felkerül az internetre az full-HD felvétel, amelyen jól látszik a kézimunkád”. 

Betartotta ígéretét a polgármester

Eltelt két nap, a férfi nem jelentkezett, a kerepesi polgármester viszont betartotta az ígéretét és tényleg nyilvánosságra hozta a térfigyelő felvételét.

Nem normális dolog

A polgármester így fogalmaz a nyilvánosságra hozott videó előtt: A “jóember” nem jelentkezett, rendőrségnek nem sikerült még elfogni. Rengeteg fenyegetést kaptam a jogvédőktől, de hiszem azt, hogy az esetet a jóérzésű emberek csöndes többsége hasonlóan látja mint én és a közvetlen környezetem. Nem normális dolog, hogy az ilyen emberek mint köztudott legjobb esetben is megússzák egy ejnyebejnyével és 2 hét múlva folytathatják perverz tevékenységüket” – fogalmazott korábban kerepesi polgármester.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció