Az óbudai tömb lakói decemberben tudták meg, hogy szét kell bontaniuk a ház falára felszerelt légkondicionáló berendezéseket, hogy a készülékben keletkező úgynevezett kondenzvíz ne az utcára csöpögjön.

Azonnal kell átszerelni

A lakók a napokban újabb levelet, végzést kaptak arról, hogy 15 napon belül tanúk aláírásával ellátott magánokiratban, fényképekkel, büntetőjogi felelőssége tudatában kell igazolniuk az átalakítás befejését, különben 100 ezer forintra büntetik mindannyiukat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Feljelentett a szomszéd

A klímából csöpögő víz az óbudai háztömb 115 lakásában is tavaly decemberig az utcára csöpögött. Azonban az egyik szomszédot azonban idegesítette a csöpögés, panaszt tett, mire a hivatal csak ebben a háztömbben, sehol másutt a kerületben, egy rendeletre hivatkozva előírta az átszerelést. Többek szerint ez kivitelezhetetlen és horribilis lenne az ára is – írja a Blikk.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Csak egy házban kell

„Meg kell bontani a ház szigetelését, a cső átvezetésénél a hungarocellt üveggyapotra kell cserélni, és minderre egy hónapot kapott mindenki. És csak a mi háztömbünknek írták elő” – magyarázta a közös képviselő, miért fordultak többen ügyvédhez a lakók közül.

Jogi viták jönnek

A megkeresett jogászok szerint több okból is sima dolog megnyerni a pert. Hiszen a klímák többségét jóval a rendelet előtt szerelték fel a most kifogásolt módon, a visszamenőleges hatályú rendeletalkotás pedig jogellenes.

Önkormányzat embere szerelt

Az első emeleten élő Gaál Gyöngyi azért sem érti a helyzetet, mert amikor tíz éve a panelprogram során szigetelték a házat, az önkormányzat által kiküldött szerelő rakta vissza a klímákat úgy, ahogy most vannak.

Korábban jó volt

„Akkor nem volt baj, most meg baj? Az átadás-átvételi eljáráson hivatalosan jóvá hagyták. Most tíz évvel később mégsem jó? Tényleg ez a legnagyobb problémája most az önkormányzatnak?”– mondta Gyöngyi. Ő egyébként két felszólítást is kapott: az egyiket a nyolcadik emeleti lakásba, ahonnan éppen 20 év költözött el a ház egy másik lakásába.

Még a halott lakók is kaptak levelet

Egy panelház négy éve elhunyt lakóját is megfenyegette az óbudai önkormányzat, amennyiben nem alakítja át a lakás légkondiját 15 napon belül, 100 ezer forintos bírságot szabnak ki rá.

Balesetveszélyes lehet

Az önkormányzat a Blikk kérdésére válaszul közölte, eddig is lakossági bejelentések alapján vizsgálták a kondenzvíz kivezetések szabályosságát, és többi ilyen eljárás is volt már. Ha a tudomásukra jut ilyen szabálytalanság, kötelesek intézkedni, hiszen nem csak arról van szó, hogy az emberek nyaklába csöpög víz, de télen balesetveszélyes is lehet, ha jéggé fagy.

Korábban kellett volna gondoskodni

Az önkormányzat szerint 2011-2012. év körül újították fel és szigetelték ezt a háztömböt, ekkor pedig már ismert volt a jogszabályi háttér, “a tulajdonosoknak és a lakásszövetkezet elnökének már akkor kellett volna jó gazda módjára gondoskodni a szabályosságról, nem utólag felhánytorgatni a szabályossá tétel költségeit.”

Utólag drága

Ha még a szerelés előtt lettek volna jogkövetők a tulajdonosok, illetve a lakásszövetkezet elnöke, az kisebb költséggel járt volna, mint az utólagos átalakítás – írták. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció