Két gyermeket ütött el egy autó Pátyon a Rákóczi út és az Iskola utca kereszteződésében a zebrán. Ez az átkelő a település legforgalmasabb és legveszélyesebb pontja.

Csütörtök délután több olvasónk is arról számolt be, hogy Pátyon mentőautók és a rendőrautók mennek szirénázva a Rákóczi utca és Iskola utca kereszteződéséhez.

Úgy tudjuk két kisiskolást ütött el egy autó a zebrán. Az egyik gyermek szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta, a másikat viszont kórházba kellett szállítani.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A baleset Páty legforgalmasabb kereszteződésében történt, ahol két gyalogátkelő is van. Úgy tudjuk, a helyiek régóta szeretnének ide forgalomirányító lámpákat, mert rendszeresek a balesetek és a dugók.

BALESET KORÁBBAN: Súlyos baleset Pátyon, lezárták a Zsámbék felé vezető utat

A településen tavaly a gyermekek védelme érdekében vezették be ennél az átkelőnél is a zászlós módszert, vagyis azt, hogy a zebrán áthaladók egy kis sárga zászlóval mehetnek át az úttesten. A kis zászlót az átkelő mindkét oldalkán zászlótartóba lehet elhelyezni.

Az elmúlt időszakban az agglomeráció több településén sikerrel építettek ki úgynevezett okos zebrákat. Nemrég a Páttyal szomszédos két településen, Budakeszin és Biatorbágyon is átadtak ilyeneket a gyalogosok védelmében.

Abban a kereszteződésben, ahol a pénteki baleset történt az elkövetkező időszakban egyre nagyobb dugó, torlódás és ezzel együtt türelmetlenség várható, hiszen az elkövetkező hónapokban két lakóparkkal is bővül a település, így a jelenleg 7000 fős Páty lakosságszáma nemsokára elérheti a 8000 főt, és akár kétszáz autóval is több jelenhet meg a település szegényes minőségű főutcáján.

IDE KAPCSOLÓDIK: A pátyi lakóparkok szép ígérete és a kamu nélküli valóság

Kiemelt kép: A baleset helyszínén készült fotó – Forrás: Facebook – Köszönjük a kép készítőjének, hogy fotójával segíti mások hiteles tájékoztatását.