A lakóparkok elárasztják az agglomerációt. Néhány településen már nem engednek többet épülni, máshol örömmel látják a beruházókat, akik néha nevetséges túlzásokkal kínálják az épületeket. Pátyon a Village Garden és a Liget Udvar lakópark weboldalát néztük át. Az egyiknél úgy tűnik azt sem tudják, hogy város vagy falu ez a Páty nevű település, a másiknál pedig vasútállomásról írnak, holott Pátyon egyáltalán nincs vasút.

A lakóparkokról több helyen már hallani sem akarnak az agglomerációban. Ahogy azt itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon megírtuk elegük van a Szentendrén, Dunaharasztin vagy éppen a Veresegyházon élőknek a lakóparkosokból, de Biatorbágyon is sokan rossz szemmel nézik a lakóövezet terjeszkedését.

A Budakeszitől alig 9 km-re fekvő Páty, kis 7500 fős falu. Ha megépül a Village Garden (ejtsd: vilidzs gárden) és a Liget Udvar lakópark, akár 1000 fővel is nőhet a település lakosságszáma, ez bőven több, mint 10%-os növekedést jelenthet néhány év alatt. A Pátyra költözők többsége szinte biztosan autóval fog bejárni a fővárosba, így a Budakeszi dugó-őrület fokozódni fog.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ha van olyan lakópark, amelyről azt gondolod, hogy túl szépet ígér, írd meg nekünk Messengeren, vagy mélen az [email protected] címre.

Falu vagy város?

A Village Garden lakópark weboldalán az elhelyezkedésről egyszer ugyan leírják, hogy Páty község, de később úgy fogalmaznak „A hétezres kisváros”. A fejlesztő, a weboldaluk alapján tehát nem teljesen biztos abban, hogy Páty város, vagy község. Az önkormányzat weboldala viszont egyértelmű: Páty község.

Részlet a Village Garden weboldaláról – Forrás: villagegarden.hu

A lakópark weboldalán egyébként többször találkozni az „urbánus életforma„, „kertvárosi környezet”, „urbánus életforma feladása nélkül„, „nyugalmas kertvárosi” kifejezésekkel. Ebből úgy tűnik, a kiköltözőkre céloznak, azokra, akik Budapesthez nagyon közel, nagyon zöldben, nagyon csendes helyen, kiváló oktatási, közlekedési lehetőségekkel megáldott kisvárosi hangulatban szeretnének, városi módon élni. Páty községben ez tényleg megvalósítható?

600 ezres bölcsőde

A Village Garden weboldalán azt is azt írják, hogy „A legkisebbek foglalkoztatására jelenleg is több helyi óvoda áll a rendelkezésre, de közvetlenül a Village Garden lakópark mellett még egy korszerű intézmény is nyílik.”

A helyzet az, hogy Pátyon jelenleg egy állami óvoda működik több épületben és van még egy apró magánóvoda. A legkisebbekkel kapcsolatban pedig érdemes tudni, hogy Páty azon települések közé tartozik, ahol az önkormányzatnak eddig nem volt fontos a bölcsődeépítés.

A hét és félezres Pátyon nincs állami bölcsi. Két magánbölcsőde működik, ahol havonta nagyjából 50-80 ezer forintba kerül egy kisgyermek ellátása, vagyis évente 600-900 ezer csak a bölcsi. Az önkormányzat is épít majd egyszer bölcsődét, és lesz ovi is, de azt még a Village Gardenbe költözőknek is meg kell várniuk.

Ez is érdekelni fog: Óriási csalódásnak tartják az M0-ás és az M1-es közé épült Tópark lakóparkot

Az oktatási lehetőségekről azt is írják, hogy „A szomszédos Nagykovácsiban található a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola (általános iskola és gimnázium), illetve Budapest II. kerületében is több jóhírű alap,-és középfokú iskola közül választhatunk.”

A „szomszédos” kifejezés itt meglehetősen félreérthető. Ha valaki nem figyelmesen nézi meg a térképet, akkor azt hihetné, hogy Pátyról hipp-hopp el lehet jutni Nagykovácsiba, de a két település között nincs közút. Így ha valaki az ország legdrágább iskolájába, az amerikaiba íratja be a srácokat, akkor minimum fél órás autózásra kell felkészülni, ha épp nincs óriási dugó Budakeszin. A 2. kerület emlegetésével is hasonló a helyzet.

Vasútállomás is van, vagy mégsem?

A másik pátyi lakópark projekt a Liget Udvar. Az előbbinél jóval kisebb ez a beruházás, hiszen csak néhány ház épül egy régi téglagyár helyén. Az ő weboldalukon is könnyen megtalálhatók a „kertvárosi” környezet érzést, erősítő kifejezések megspékelve „falusi romantikával” és „vadregényes ősfás környezettel„.

Az épülő Liget Udvar lakópark Pátyon – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

A helyszínen mi nem láttunk egyetlen ősfát sem, csak néhány fenyőt a szomszéd telkeken, pár akácot, ecetfát és a régi téglagyár agyagbányájának a falára kapaszkodó bozótost.

A Liget Udvar weboldalán érdemes elolvasni a következő mondatot is: „Mivel a vasútállomás mögött P+R parkoló működik, ezért az ingázók is elkerülhetik a bosszantó fővárosi forgalmat”. Ezzel az baj, hogy Pátyon nincs vasútállomás. Vélhetően a legközelebbi biatorbágyi állomásra gondoltak, csakhogy nem ezt szerepel az oldalon, így megtévesztő reklám gyanúja miatt ehhez talán már a Gazdaségi Versenyhivatalnak is lenne egy-két szava.

Képernyőkép a Liget Udvar weboldaláról – Forrás: ligetudvar.hu

A Liget Udvar weboldalán olyan falusi romantikára hajazó látványfotót is találni, ahol a 75 négyzetméteres házban a konyhaszekrénynél tettek le egy hófehér kanapét. Az értékesítési adatok alapján jól viszik ezt a falusi romantikát, a weboldalukon azt írják: az első ütem házait már eladták.

Liget Udvar egyik épületének látványterve – Forrás: ligetudvar.hu

Ne lepődjön meg, aki falusi romantikát akar

Néhány héttel ezelőtt, még az év végén, Pátyon többen kiakadtak azon, hogy a Village Garden építői nem tisztították le az utcákat és sártengerré változott a környék. Az egyik helyi Facebook oldalon jól rápörögtek a témára, több fotó is készült. Nagyon nem tetszett a helyieknek, hogy sárban kell járniuk és senki sem tisztítja le az utcát.

Sáros utca a pátyi Village Garden lakóparknál – Forrás: Facebook

A pátyi önkormányzat ellenzéki színekben indult képviselője, a civilben ügyvéd Kovács Ferenc is hozzászólt a témához. Ezt írta: Az építési beruházó köteles az útburkolat tisztán tartására, a szennyeződések eltávolítására. Jövőre az első értekezleten jelezni fogom a problémát a Hivatal és a Testület felé. Határozott és gyors fellépést fogok kérni az ügyben.” – írta.

Többen úgy vélik, hogy aki falusi romantikát akar és kiköltözik egy faluba, ne lepődjön meg, ha sáros az utca, ha ugat a kutya, vagy bőgeti a fűnyírót a szomszéd. Egy falu is zajos, csak másként, mint egy város.

Egymás után épülnek a lakóparkok

Pátyon kívül több lakópark is épül a Dél-Buda környéken: Zsámbékon, Budakeszin és a távolabbi Bicskén is fejlesztenek, de a Zsámbéki-medence településein mindenhol sok házépítést látni. Az agglomeráció tehát tovább hízik.

Ha van olyan lakópark, amelyről azt gondolod, hogy túl szépet ígér, írd meg nekünk Messengeren, vagy mélen az [email protected] címre.

Kiemelt kép: Village Garden lakópark Pátyon 2019. őszén, a „sártenger” előtt – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu