Átalakítják a 11-es út szentendrei szakaszának forgalomirányítási rendszerét, bevezetik a városrészenkénti költségvetést és Facebook kampányt indítanak az épülő dunai kerékpáros híd kapcsán – mondta Szentendre polgármestere. Fülöp Zsolt fájdalmas intézkedésekről is beszélt a helyi tévében.

Világossá vált, hogy az előző városvezetés idején folytatott ingatlangazdálkodást nem lehet folytatni, mert évente 900 millió forint értékű városi vagyont szerinte nem szabad eladni. Fülöp Zsolt, elmondta: ennek következményei is lesznek az idei költségvetés szempontjából, amelynek tervezése még tart.

„Elég fájdalmas intézkedések elé nézünk, legalábbis úgy néz ki, de szeretnénk felvállalni ezt. Nehéz dolgok lesznek, de szem előtt tartjuk azokat a pontokat, amiket a választási programunkban sarokpontokként jelöltünk ki.” – fogalmazott Szentendre polgármestere a helyi tévének adott interjújában, amit az endreikorkep.blog.hu oldal foglalt össze.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fülöp Zsolt példaként említette a közösségi tervezést, a városrészi költségvetéseket, a 11-es főút problémáit és az építési szabályzat felülvizsgálatát, amelyek továbbra is prioritást élveznek, ilyen a lakópark stop is.

Dunai kerékpáros híd

Fülöp Zsolt szerint kiemelten kell foglalkozni az új belvárosi kerékpáros híd ügyével is. Elmondása alapján ez legalább 2017 óta húzódik, azonban a közvéleményhez eddig csak nagyon kevés információ jutott el a tervekről és a lehetséges hídhelyszínekről.

Emiatt erről szóló plakátokat helyeztek ki a 11-es út mentén, a város honlapján pedig minden információ elérhető a fejlesztésről. Lakossági fórum és Facebook-kampány is lesz, tervezik egy 12 oldalas, csak a híddal foglalkozó városi újság kiadását, valamint egy véleményformáló szavazás elindítását is, utóbbi jogi előkészítése már elkezdődött – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: A városvezetés január 31-ig biztosan nem tud felelősséggel, a szentendreiek megkérdezése nélkül döntést hozni az új kerékpáros híd megépítéséről. Ahogy ezt is korábban megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, napokon belül lejár a határidő, január 31-ig döntenie kell Szentendrének, hogy építsék meg az EuroVelo kerékpáros hidat a Dunán.

11-es út

A 11-es főút ügyében két irányban indult el a városvezetés: a rövidtávú program szerint úgy korszerűsítenék a csomópontokat, hogy valós idejű forgalomirányítást lehessen kialakítani. A polgármester elmondta, hogy a jelzőlámpák jelenleg nagyjából a napszakokat követve, három program szerint (reggeli, napközbeni, esti) működnek, de nem veszik figyelembe az aktuális forgalmi viszonyokat, vagyis azt, hogy adott pillanatban mennyi autó közlekedik.

A középtávú program részeként pedig terveket kell készíteni a főút szentendrei szakaszának felújítására és újratervezésére, például új kanyarodó sávok kialakítására, ehhez a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedéstudományi Karával már felvették a kapcsolatot – hangsúlyozta Fülöp Zsolt.

Városrészenkénti költségvetés

A polgármester a helyi tévében beszélt arról is, hogy az építmény után befizetett helyi adót abban a városrészben kívánják felhasználni, ahonnan azt befizették. Ehhez városrészenként külön költségvetés készül, amitől azt várják, hogy a helyi problémákat a lakók által meghatározott fontossági sorrendben lehet majd megoldani. A teljes interjút alább lehet megnézni.

Kiemelt kép: Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere – Forrás: TV Szentendre