Veresegyházán többen úgy gondolják, hogy elég volt a város lakosságszámának további növekedéséből, a zöldterületek felparcellázásából, a lakóparkokból. A városban aláírásgyűjtés indult annak érdekében, hogy az önkormányzat megállítsa a lakóövezetek kialakítását és ne járjanak úgy, mint ahogy az sok budai agglomerációs településen történt.

Nem szabad engednünk, hogy Veresegyháza ugyanazokba a csapdákba essen, melyeken már a budai agglomeráció településeinek egy része beleesett: a zöldterületek felélésébe, nagyvárosi autóforgalomba, a légszennyezettség és zajszennyezés növekedésébe – áll annak az egyesületnek az oldalán, amely a minap elektronikus aláírásgyűjtést indított.

Függesszék fel a belterületbe vonásokat

A veresegyházi Tavirózsa Egyesület által indított petícióban a következőket írják: „A zöldterületek csökkenése, a lakóterületek, illetve a lakónépesség – és ezzel együtt a gépjárműforgalom – növekedése miatt Veresegyház város élhetősége forog kockán. Erdeink egyre fogynak, csúcsidőben fővárosi szintű dugók alakulnak ki, közintézményeink egy része túlzsúfolt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Csak a Ligetek térségébe tervezett ingatlanfejlesztés (+179 új lakás) és a városban még beépítetlen telkek (956 db) jelentős, várhatóan mintegy 3-4000-fős lakosságszám- és 1700 db-os személygépkocsi állomány növekedéshez vezethetnek. Veresegyház lakónépessége így a jelenlegi 18 000 főről 22 000 főre emelkedhet. Ezek a problémák az újonnan betelepülteket és a régóta itt élőket egyaránt érintik.  

A fenti gondok súlyosbodásának megelőzése érdekében ezúton indítványozzuk az alábbi döntések, rendeletmódosítások és határozatok meghozatalát Veresegyház Város Önkormányzata Képviselő-testületétől:

  • Az önkormányzat legkésőbb 2020. januári 20-ai hatállyal – a folyamatban lévő ügyek kivételével – határozatlan időre függessze fel a lakóövezetek kialakítását, illetve a lakás célú telekértékesítéseit.
  • Az önkormányzat legkésőbb 2020. januári 20-ai hatállyal – a folyamatban lévő ügyek kivételével – határozatlan időre függessze fel a további belterületbe vonásokat.” – írják a patícióban

A petíció írói 500 aláírást határoztak meg célként, cikkünk megjelenésekor 169-nél tartanak, úgy, hogy csak harmadik napja gyűjtik a támogatókat. A friss statisztikai adatok szerint Veresegyháza az agglomeráció harmadik legjobban növekedett városa.

Az agglomeráció top 9 legjobban gyarapodó városa 2018-ban

  1. Érd (952 fő)
  2. Szigetszentmiklós (581)
  3. Veresegyház (554)
  4. Gyömrő (527)
  5. Dunaharaszti (492)
  6. Göd (489)
  7. Fót (447)
  8. Halásztelek (386)
  9. Budakalász (256)

Elég volt a kiköltözőkből

Néhány nappal ezelőtt arról írtunk itt a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon, hogy Dunaharaszti polgármestere most már megállítaná a településre történő beköltözést. Hasonló véleményen van Szentendre új polgármestere és egyre többen itt az agglomerációban.

Sokan attól tartanak, hogy a jelenlegi növekedési ütemet egyszerűen nem tudja követni az infrastruktúra és a szolgáltatások, közintézmények fejlődése. Az agglomeráció több településén érezhetően nő a feszültség a régi lakók, az úgynevezett tősgyökeresek és a betelepülők között, akiket néhány helyen egyszerűen csak gyüttmenteknek neveznek.

EZT OLVASD EL! Gyüttmentek és tősgyökeresek csatája, állandó vita az agglomerációban

Nagy-Budapest

A Budapesthez legközelebbi, 20 km-en belüli agglomerációs települések lakóinak szokásai, a közlekedés trendjei egyre inkább egy Nagy-Londonhoz hasonló Nagy-Budapesthez kezdenek hasonlítani.

Mivel Magyarország lakosságának egyharmada Budapesten és környékén él, jó lenne egységesebb közlekedésszervezés és gondolkodás a fejlesztésekkel kapcsolatban, hogy ne az elmúlt évtizedek pocsékul sikerült, urbanisztikai tervezés nélkül kialakult agglomerációjában éljünk tovább.

Karácsony Gergely főpolgármester a minap egy Budaörsön összehozott agglomerációs konferrencián úgy fogalmazott: „Mi úgy nézzük, hogy a város és az agglomeráció egy egységes közeg” – mondta a főpolgármester. Hozzátette: a BKK helyett egy az agglomerációt is magába foglaló regionális közlekedési céget kellene létrehozni. Ezt az állam, az önkormányzatok és persze a fővárosi önkormányzat részvételével jöhetne létre, így Budapest és a teljes agglomeráció közlekedésszervezését új alapokra tudnánk helyezni. Rajtunk ez biztos nem fog múlni, hiszen már most is megvannak azok a forgalomszervezési kapacitások, amelyeket egységes rendszerbe lehet szervezni – fogalmazott a főpolgármester.

Agglomerációs Tanács, Parlament

Veresegyházán ugyan a budai oldallal riogatnak, azonban a budaörsi konferencia azt mutatja, hogy a budai oldalon egyre jobban kezdik felismerni az összefogás fontosságát a különböző színű polgármesterek. Ha az agglomerációs települések vezetői és a főpolgármester rendszeresen összeülnének egy kötelező érvényű döntéseket hozó Agglomerációs Tanácsban, akkor sok mindenben előrelépés történhetne Budapest környékén.

Kiemelt kép: Épülő lakópark Pátyon – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu