Ahogyan arról korábban beszámoltunk, köztársasági elnöki kegyelemben részesítette Novák Katalin a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesét. A férfit korábban azért ítélték 3 év 4 hónap börtönre, mert tudomása volt arról, hogy az igazgató több gyereket is molesztált, mégsem tett semmit. Az egykori igazgatóhelyettesnek most nem kell letölteni büntetését és a döntés értelmében büntetlen élőéletű lesz.

Novák lemondását követelik

A kegyelmi ügy nagy port kavart. Az ellenzéki pártok és a jogvédők Novák Katalin lemondását követelik. A köztársasági elnök eddig nem szólalt meg a bicskei esettel. Kedden azonban az örmény elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatót, ahol az ATV kérdésére reagált. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Undorodik a pedofíliától

„Undorodom a pedofíliától, az egyik leggusztustalanabb, legsúlyosabb bűncselekménynek tartom. Az én elnökségem alatt nem volt, és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is. A pedofilok elleni szigorú fellépésnek, a pedofilok nyilvántartásának bevezetésének én voltam az egyik leghangosabb élharcosa annak idején” – mondta Novák Katalin.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem kell indokolni

A köztársasági elnök azt mondta, van egy jogszabály-rendelkezés, amelynek tekintetében az elnöki kegyelmi döntések indokolása nem nyilvános. „Ennek megfelelően természetes az, hogy minden kegyelmi döntés felvet kérdéseket, és adott esetben ezek a kérdések megválaszolatlanok maradnak, ez így volt az elmúlt 33 évben, és így van egyébként a világ legtöbb országában is”.

Politikai kampány

„Az elmúlt napokban egy olyan politikai kampánynak vagyunk a tanúi, amely rengeteg valótlan állítást tartalmazott. Minden kegyelmi döntésre igaz az is, hogy természeténél fogva megosztó, és én az elém terjesztett több száz kegyelmi kérvényről minden esetben igyekszem a leginkább körültekintően dönteni” – mondta Novák Katalin, aki kiemelte, hogy három gyereket szült és nevelt föl, és mindig a magyar családok mellett áll.

Együttérez az áldozatokkal

„Együttérzek a pedofília minden áldozatával, és amennyiben valakinek – akár kormányoldalról, akár ellenzéki oldalról – valóban olyan szándéka van, hogy érdemben lépjünk fel a pedofíliával és a pedofil bűncselekmények elkövetőivel szemben, annak partnere vagyok most is, és partnere leszek a jövőben is” – tette hozzá.

Gyerekeket zaklatott

V. János, a bicskei gyermekotthon igazgatója 2004-16 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott, akik közül többen 2016 októberében az RTL Házon kívül című műsorában beszámoltak minderről. Két áldozat, Illés Levente és Pop Mert Julián arcukat és nevüket vállalva mesélték el történetüket. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Bicske díszpolgára

Az igazgató és a nevelő ellen majd egy évvel később, 2017 augusztusában emeltek vádat. A vádirat szerint az otthont 26 éven át igazgató V. különböző kedvezmények fejében kényszerítette a gondozására bízott fiúkat arra, hogy kielégítsék nemi vágyait. V. egyébként Bicske díszpolgára, a rangos gyermekvédelmi kitüntetés, a Bárczy-díj birtokosa is volt. Őt mindezért nyolc év börtönre ítélték.

Vissza akarták vonatni a feljelentést

Ezzel párhuzamosan azonban kényszerítés miatt is elítélték az igazgatót és helyettesét. A helyettes és főnöke, az gyermekotthon irodájában megpróbálták rávenni a gyerekeket, hogy vonják vissza a feljelentéseiket, a vád szerint pedig végig tudott arról, hogy mi zajlik az intézmény falain belül. A helyettes mindezért 3 év 4 hónap börtönre ítélték első és másodfokon is. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Novák Katalin – Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt