A ráckevei nyaraló után Zámbó Jimmy csepeli otthonát is árulja az énekes özvegye. Ez az az ingatlan, ahol Jimmy fejbe lőtte magát 2001 január 2-án. Halála után a ház valóságos zarándokhely lett, több ezren gyújtottak gyertyát előtte. Most 130 millióért bárki megveheti.
Eladó Zámbó Jimmy otthona
Közel 130 millió forintért árulja Zámbó Jimmy egykori otthonát özvegye. Ez az a ház, amelyben eldörrent az énekes számára, a végzetes lövés. A 200 négyzetméteres ingatlanban már csak Edit asszony és kisebbik fia Adrián élt. A család pedig úgy döntött, hogy túl nagy nekik a ház, emiatt szeretnék eladni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Csepelen van a ház
A hirdetésben nem is rejtik véka alá, hogy bizony Zámbó Jimmy egykori otthona eladó. A 4 szobás ház a 21. kerületben, a Szent László utcában van. A fotókon látszik, hogy az énekes aranylemezei még mindig a falon vannak.
Hirdetés
Itt lőtte fejbe magát Jimmy

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Jimmy bútorai
Jimmy halála óta a berendezés sem változott, ugyanazok a bőrfotelok és bútorok vannak a házban, mint amikor még maga a Király élt ott. A hirdetésben nem tüntették fel, hogy az ingatlantól bútorozottan szeretnének-e megválni, vagy marad-e néhány berendezés az egykori legenda otthonából.
Itt születtek a slágerek
A rövid szöveg alapján az emeletes ház alsó szintje összesen 100 nm, amiben egy hatalmas nappali kapott helyet, s ennek falain láthatóak Jimmy híres ereklyéi. A dolgozószobával kapcsolatban kiemelték, hogy itt íródtak a híres dalszövegek, valamint itt zajlottak a családi és baráti kör legfontosabb eseményei.
Medence is van
A felső szinten három, teljes értékű szoba található: egy gardróbszoba, egy fürdőszoba, illetve a nagyobb hálószoba. Az ingatlanhoz tartozik egy óriási kert terasszal, valamint egy teljesen felszerelt kis ház, sőt, még egy zárt medence is. A házról feltöltött hirdetés ide kattintva megtekinthető.
Ne legyen múzeum
Zámbó Adrián azt mondta, hogy nem szeretnék, ha a házat egy rajongó venné meg és amolyan Jimmy múzeumot rendezne be. Nemrég írtunk arról, hogy Jimmy ráckevei nyaralóját is árulja a család.
Duna-parti ház
A Király korábban rengeteg időt töltött a Duna-parti házban, és több alkalommal itt írta számait. Ilyenkor pedig a környékről odasereglettek a kajakosok és a pecások és hallgatták a művészt. Az ingatlanért 50 milliót kérnek.
Csónakkal lehet megközelíteni
A nyaralót hirdetése szerint a ház közvetlenül a vízparton található, szép a telek, és a ház is remek állapotban van. Azonban garázst nem építettek hozzá – mégpedig abból a profán okból, hogy a szigetre nem vezet semmiféle híd, így csak vízi járművel közelíthető meg a ház.
Zámbó Jimmy nyaralója

Forrás: ingatlan.com
22 éve halt meg
Zámbó Jimmy 2001. január 2-án, hajnalban, csepeli otthonában lőtte fejbe magát. Olyan súlyos mértékben sérült az agya, hogy pár óra múlva a Honvédkórházban belehalt a sérüléseibe. Miután bejelentették a halálhírét, a most eladó csepeli ház valóságos zarándokhellyé alakult. ezrek gyújtottak gyertyát, tévéstábok élőben jelentkeztek a helyszínről. Jimmyt több tízezer ember kísérte utolsó útjára, temetését az RTL élőben közvetítette.
3 teltházas koncert
Jimmy kétszer adott telt házas koncertet a Budapest Sportcsarnokban. Először 1998. december 28-án, másodszor 1999. november 21-én. A nagy érdeklődésre tekintettel 1999. november 21-én este bejelentették a 3. koncertet, ami 1999. december 28-án lett volna. Eközben leégett a Budapest Sportcsarnok, így ezt a koncertet a BNV egyik pavilonjában tartották meg.
Saját tévéműsora volt
Saját műsora az RTL Klubon 1999. december 24-én debütált, „Karácsony Zámbó Jimmyvel” címmel jelentős nézettséget érte el, majd ennek a műsornak lett a folytatása a „Dalban mondom el” 2000-től haláláig. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: Zámbó jimmy csepeli háza -Forrás: BPK