Mentő vitte el az Omega együttes gitárosát, Molnár György Elefántot, miután otthonában elesett és csúnyán megütötte magát.

Elcsúszott

„Elkövettem azt a butaságot, hogy papucsban kimentem” – mesélte a Mokkában. A probléma az volt, hogy csúnya esős, csúszós idő volt, aminek következtében elvesztette az egyensúlyát a síkos talajon. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem bírt felállni

„Elcsúsztam, és hát nagyon csúnyán a jobb oldalamra estem, a jobb csípőmre. Nagyon megijedtem, hogy darabokban vagyok” – mesélte balesetéről. A házba még ugyan vissza tudott jutni nagy nehezen, de utána már fel sem bírt állni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Durva zúzódások

A felesége hívta ki hozzá a mentősöket, akik szerencsére nagyon gyorsan kiérkeztek hozzá. A János kórházba szállították kivizsgálni, ahol a CT-eredményeiből kiderült, hogy nem tört el semmije, viszont komoly zúzódásokat szenvedett medence- és combnyaktájon – írja a Blikk.

Kiengedték

A vizsgálatok után kiengedték a kórházból, ahonnan egy „gurulós rock & roll székben” tolták ki az autójukig, ahol a felesége várta. Hozzátette, hogy azért nem szeretne többet ilyen székbe kerülni.

Nem tud felmenni az emeletre

„Érdekes módon nappali lakó lettem, mert a nappalimban alszom a kanapén, mert nem nagyon van lehetőség arra, hogy fölmenjek az emeleti hálószobánkba a lépcsőn, mert egyszerűen nem működik, nem tudom terhelni” – mondta Molnár György, majd hozzátette, hogy napról napra jobban érzi magát, de még az édesanyukájától megörökölt járókerettel közlekedik otthon.

Gyorsan fárad

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámoltunk róla, Molnár György igazi túlélőként már másodszorra küzdötte le sikerrel a rákot, s noha még ma is vannak a betegségnek maradványai, könnyebb együtt élni velük. „Viszonylag gyorsan elfáradok, délutánra elfogy az energiám, ilyenkor gyakran szundit vetek be” – nevetett a zenész.

Sokan van a fiaival

A fiaim ilyentájt jönnek haza az iskolából, így ha felébredek, velük töltöm a nap további részét. Az Omega gitárosa, aki kamasz fiait éppen betegsége előtt kezdte zenére tanítani.

Zenélni tanít

Hiszen fontos ez nekem, azonban az elmúlt időszakban azon túl, hogy nem tudtam, mire készüljek, két hónapra, vagy két évre… kissé háttérbe kellett, hogy szoruljon a tanításuk. De megígértük egymásnak, folytatjuk. Ők a legnagyobb, ha nem az egyetlen értelme az ember életének.

Hagyaték

Leköt a sok munka, hiszen az Omega zenei hagyatékát Trunkos Andrással, a zenekar menedzserével együtt visszük tovább. Jómagam a német piacra szervezem az Omega lemezeket, és őszintén mondom: óriási az érdeklődés – újságolta Molnár György, aki remekül beszél németül, így a külföldi kapcsolattartás nem okoz számára gondot.

Külföldön árulják a lemezeket

Hozzátette: az emléke magasan szárnyal ma is, hiszen elkezdtük terjeszteni külföldön a zenekar lemezeit bakeliten és Cd-n is, és nagyon fogynak! Igazán hálás lehetek ezért. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Elefánt – Forrás: TV2