A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla is bűnösnek találta VV Fanni gyilkosát. Büntetésének időtartamát azonban enyhítette, B. Lászlónak 20 évet kell börtönben töltenie. B. László rezzenéstelen arccal fogadta az ítéletet.

Enyhítették az ítéletet

A Blikk.hu cikke szerint az eredetileg kiszabott 25 év helyett csak 20 évet kell börtönben töltenie B. Lászlónak, aki az egykori Való Világ-szereplő, Novozánszki Fanni meggyilkolásával vádoltak. A férfi rezzenéstelen arccal fogadta az ítélethirdetést. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hat éve keresik a lányt

Mint ismert 2017-ben a 24 éves lány a lakásán találkozott B. Lászlóval, aki a vád szerint azzal a céllal érkezett oda, hogy pénzhez jusson. Fanni utoljára a társasház mélygarázsa kamerájának felvételén volt látható ájultan, a feltételezett gyilkosa karjaiban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megtalálták VV Fanni DNS-t

A vádlott bérelt kocsijában DNS-mintát és Fanni vérét is megtalálta a rendőrség, ám B. László mindvégig állította: ő valóban elvitte az ájult lányt, de nem ölte meg, hanem átadta egy ismeretlen személynek.

A bíróság nem hitt a vádlottnak

A bíróság nem igazán hitte el ezt a történetet, és B.-t első fokon 25 évre ítélték. Akkor a vádlott enyhítésért, az ügyészség súlyosításért fellebbezett. B. László másodfokon végül 20 évet kapott.

Nyoma veszett a lánynak

Ahogy arról néhány napja a Kékvillogó.hu is írt, Novozánszky Fanni 2017 novemberében tűnt el a budapesti, Marina parti lakásából. Az utolsó személyt, aki látta, B. Lászlót pedig egy héttel később fogták el a rendőrök, miután minden nyom hozzá vezetett. A vád szerint a lányt B. László a pénzéért megölte, és bérelt kocsijában rejtegette, majd a Dunába dobta, ahol nyoma veszett és azóta sem került elő a teste.

Nem tudni, hogyan végzett vele

Beszámoltunk róla, hogy az örömlányként dolgozó korábbi valóságshow-szereplőt a hirdetésben lévő számán hívta fel B. László. A férfit 2017. november 20-án fogadta a lakásán a fiatal lány a 13. kerületi Marina-parton. B. László azonban támadólag lépett fel a nővel szemben, azért, hogy megszerezze a pénzt. Fanni a helyszínen életét veszítette, a férfi máig ismeretlen módon ölte meg.

Holttest nélkül is elítélték

A tavalyi első fokon ítéletet mondó Fővárosi Ítélőtábla a gyanúsítottat holttest nélkül is életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. A védelem fellebbezett, most pedig szerdán, május 17-én megszületik a végső döntés, és a lányt halottá tudják nyilvánítani, ami azért is fontos, hogy a család érzelmi- és racionális szempontjaiból nézve is pont kerülhet az ügy végére.

Érzelmi síkon is fontos lenne

„Érzelmi, és jogi síkon is fontos lenne lezárni Fanni ügyét, hiszen gondoljunk bele, a család mennyire összetört egyetlen lányuk gyászában, de még el sem temethették, hiszen Fannit holttest hiányában, még csak kvázi eltűnt személyként tartják nyilván” – mondta a Borsnak a család jogi képviselője, dr. Lichy József.

Az elengedés folyamata

„Ahhoz, hogy érzelmi síkon is el tudják engedni, és megkezdődhessen az elengedés folyamata, az kell, hogy ne legyenek feltépve újra és újra a sebek. A hivatalos eljárás szerint akár már novemberben halottá tudták volna nyilvánítani a lányt, ám van egy csavar a dologban” – tette hozzá.

Ha megtenné, beismerné

Annak a személynek, aki feltehetőleg utoljára látta az eltűnt személyt, nyilatkozatot kell tennie erről. Azaz B. László, a feltételezett gyilkos, ha megtenné ezt, akkor beismerné, hogy ő ölte meg, ám azt az első pillanattól kezdve tagadja.

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt fotó: RTL