Éles lőszerrel volt megtöltve Alec Baldwin kellékfegyvere, mellyel a színész véletlenül halálosan megsebesített a a Rust című film 42 éves operatőrét. Halyna Hutchins mellett eltalálta a rendezőt, a 48 éves Joel Souzát is – ez áll a helyi seriff jelentésében. Souza időközben már elhagyhatta a kórházat.

A segédrendező

A dokumentum szerint Baldwinnak a csütörtöki forgatáson egy segédrendező biztonságosnak minősített fegyvert adott át, amelyről az asszisztens nem tudta, hogy éles lőszerrel van megtöltve.

Véres jelmez

A nyomozók bírósági végzésben kaptak felhatalmazást arra, hogy lefoglalják a bizonyítékokat, így Baldwin – véráztatta – jelmezét, a forgatáson használt fegyvereket és lőszereket, valamint a történtekről készült felvételeket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Találomra

Bár a gyilkos fegyver típusa nem ismert, az ügy iratai szerint Dave Halls segédrendező találomra felkapott egy fegyvert a Hannah Gutierrez fegyvermester által egy asztalra előre kikészített három közül, és átadta Baldwinnak, jelezve, hogy biztonságos.

Megszólalt a színész

A színész egészen idáig nem szólalt meg a tragédia kapcsán, külföldi sajtóértesülések szerint teljesen összeomlott, a helyi seriff irodája előtt is megtörten, zokogva látták Baldwint. A színész azonban most, órákkal később végre megtörte a csendet, és Twitter oldalán üzent. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Felvette a kapcsolatot a nő férjével

„Felvettem a kapcsolatot a férjével és családjával, akiket teljes támogatásomról biztosítok. Megszakad a szívem értük, és mindenkiért, aki ismerte és szerette Halynát” – írta egy másik bejegyzésében amelyről korábban mi is beszámoltunk.

Az operatőr 42 éves volt

A 42 éves operatőr egyébként két nappal ezelőtt még az Instagramra is posztolt a forgatásról, ezen látszott, mennyire élvezte azt. A feltöltött videójához azt írta: „A western forgatásának egyik előnye, hogy a szabad napjaidon lovagolhatsz”

Leállt a forgatás

A forgatási munkálatokat megszakították. A seriff hivatala szerint nem emeltek vádat, a nyomozást azonban még nem zárták le. A rendőrség hangsúlyozta, hogy Baldwin önként tett tanúvallomást a történtekről.

Öregedő pisztolyhőst alakított

A baleset a Rust című westernfilm forgatásán történt az új-mexikói Bonanza Creek farmon. Baldwin játssza a főszerepet a fimben, amelynek egyben producere is.