2022 májusában érkezett a sokkoló hír, hogy meghalt Berki Kriszitán. A celeb mindössze 41 éves volt, halála az egész országot megrázta, édesanyja, Júlia pedig azóta sem tette túl magát fia halálán. Az idei karácsony pont ezért élete legfájdalmasabb ünnepe volt, hiszen ilyenkor mindig a fiával töltötte az időt, idén azonban erre már nem volt lehetősége.

Nem láthatta az unokáit

Az asszony természetesen kilátogatott fia sírjához, ám sajnos az ünnepeket egyedült töltötte, ugyanis tüdőgyulladás kínozta, így az unokáival sem tudott találkozni, árulta el a Blikknek. „– Akár több napot is Krisztiánnal töltöttem karácsony idején, de most csak a sírjára borulhattam rá. Gyújtottam egy mécsest, és köttettem egy csokrot három piros rózsából, amibe egy angyalkát is belefűztem” – mesélte a lapnak Júlia. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ők jelentik a vígaszt

Az idős asszony számára csak az unokái jelentenek vígaszt, ám idén karácsonykor velük sem találkozhatott, ugyanis tudógyulladása volt, így nem tudott találkozni velük. Júlia a portálnak elmondta, egy hónnap ezelőtt betegedett meg, ezért nem tudott Budapestre utazni. Bár már jobban van, unokáit még nem láthatta, Natival januárban fog tudni találkozni, azonban arról fogalma sincs, hogy Krisztián második házasságából született lányát, Emmát mikor láthatja majd.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem tudja, mikor láthatja a kis Emmát

„Itt az ajándéka, egy kis beszélő plüss elefánt, de hogy mikor adhatom oda neki, még nem tudom. Mazsit ugyanis hiába hívtam többször is 24-én, nem vette fel a telefont, és nem is hívott vissza. Tudom, más is van, aki ritkán láthatja az unokáját, mert mondjuk külföldön él, de legalább rendszeresen hall róla és beszélnek. Olyan boldog lennék, ha Mazsi a szép autójával néha csak úgy elhozná a kicsit, akár egy órára is. De úgy látom, túl elfoglalt ehhez” – mesélte szomorúan Júlia.

A tavaly karácsony

Az asszony arról is beszélt, tavaly karácsonykor Krisztián azt mondta Mazsinak, vigye el őt vásárolni. Akkor sok szép ruhát kapott a fiától, ezekről mindig imádott gyermeke jut az eszébe, valamint, ha ránéz a Krisztiántól kapott kiskutyájára, akkor is jóleső érzés tölti el.

Sokat beszél hozzá

„Sokat beszélek hozzá, van, hogy véletlenül Krisztiánnak szólítom, de egyébként is sokat beszélek a fiamhoz, érzem a jelenlétét minden percben.” – mondta az asszony, aki azt is elárulta, szerette volna elrakni emlékbe azt a fa gyöngyökből fűzött karkötőt, amit korábban Krisztián mindig viselt, ám a mai napig nem kapta meg.

Ezt kérte Mazsitól

„Mazsi azt mondta korábban, hogy majd… De azóta sem kaptam meg, pedig ez egy szép karácsonyi ajándék lett volna. Ez nem ékszer, az értékét az adja, hogy a fiam csuklóján volt nap mint nap. Egyébként sosem kértem semmit sem Krisztiántól, sem Mazsitól. Emlékszem, a fiam még mondta is évekkel ezelőtt Natinak, hogy képzelje el, a mama olyan, hogy sosem kér semmit, még tőle sem.”

A síremlék kérdése

„És tényleg így volt. Igaz, Krisztián gyakran meglepett valamivel, de ezek nem pénzben mérhető dolgok. Mazsitól is csak azt kértem, hogy egyeztessünk a fiam síremlékéről. Legutóbb azt mondta, tavasszal kész lesz. Mondtam, hogy szóljon, mert mi is beszállunk anyagilag, de azóta semmi hír. Szomorú időszak ez, és csak azt remélem, hogy hamarosan átölelhetem a két imádott unokámat, mert nekem csak ennyi maradt Krisztiánból.” A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

A temetőben karácsonyozik Berki Krisztián édesanyja, aki nem találkozhatott unokájával a születésnapján

Kiemelt kép: Berki Krisztián – Forrás: TV2