Többszörösen minősülő emberölés miatt emelt vádat a Pest Vármegyei Főügyészség azzal a 47 éves L. Tamással szemben, aki tavaly májusban baltával végzett az alvó lányaival Aszódon a láthatás alatt.

Megromlott a házasságuk

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy L. Tamás és a felesége házassága már hat-hét évvel ezelőtt megromlott. Az asszony két közös gyermekükkel 2018-ban költözött el a férjétől, majd 2019-ben kezdeményezte a házasságuk felbontását. A Gödöllői Járásbíróság tavaly áprilisban felbontotta a házasságot, a gyermekeket pedig az édesanyjuknál helyezte el, azzal, hogy az apa kéthetente találkozhat személyesen a tinédzser lányaival. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Bosszút forralt

Az elkövető a válás kimondása után elhatározta, úgy áll bosszút volt feleségén, hogy közös gyermekeikkel végez, majd öngyilkos lesz. Tavaly május 20-án a két lány megérkezett az elkövető aszódi lakásába a kapcsolattartásra. Ezt megelőzően a férfi már baltát és munkáskesztyűt is vásárolt a tervezett cselekmény elkövetése érdekében.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Végrendelet, búcsúlevél

Továbbá végrendeletet és búcsúlevélként felfogható beadványt írt a válást kimondó bíróságnak. Az este folyamán az elkövető két lánya külön szobákban nyugovóra tért. A vádirat szerint a férfi megvárta, amíg a gyermekek elalszanak, majd munkáskesztyűt húzott és magához vette a baltát.

Lesújtott a baltával

Ezután egymás után bement az alvó lányokhoz és fejükre, illetve felső testükre több ízben is lesújtott az eszközzel. A csapások következtében a lányok olyan súlyos sérüléseket szenvedtek el, hogy pár percen belül meghaltak, azt azonnali orvosi beavatkozás sem hárította volna el.

Betakarta a holttesteket

Ezt követően az elkövető a holttesteket betakarta, megmosakodott, átöltözött, a konyhában elhelyezte a végrendeletét, majd elhagyta a lakást.

Gyilkosság Aszódon

Forrás: police.hu

Vonat elé ugrott

Másnap Adácson megpróbált egy tehervonat alá ugorva öngyilkosságot elkövetni, de mentőhelikopterrel kórházba vitték és megmentették az életét. Az igazságügyi szakértői vélemény szerint a L. Tamás a tette és a vizsgálat időpontjában sem szenvedett kóros elmeállapotban, azaz beszámítható és büntethető.

A gyanúsítás utáni letartóztatás videója

Forrás: police.hu

Tényleges életfogytiglant kérnek rá

Tényleges életfogytiglant kértek az előre kitervelten, aljas indokból, részben különös kegyetlenséggel, több ember és egyben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolt férfire. A férfi azt mondta, hogy nem emlékszik a történtekre, de nagyon sajnálja, mert nem akarta bántani a lányait. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: L. Tamás vezetőszáron – Forrás: police.hu