Hamarosan vádat emelhetnek azzal a 47 éves L. Tamással szemben, akit azzal gyanúsítanak, hogy baltával megölte a tizenéves lányait, majd öngyilkosságot kísérelt meg. A férfi azt állította, hogy nem emlékszik semmire, arra sem, hogy vonat alá feküdt. 

Elváltak a szülők 

L. Tamás és a felesége házassága már hat-hét évvel ezelőtt megromlott. Az asszony két közös gyermekükkel 2018-ban költözött el a férjétől, majd 2019-ben kezdeményezte a házasságuk felbontását. 2022 áprilisában a Gödöllői Járásbíróság felbontotta a házasságot, a gyermekeket pedig az édesanyjuknál helyezte el. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Láthatáson voltak az apjuknál 

A bíróság úgy döntött, hogy az apa, kéthetente találkozhat személyesen a lányaival.  Tavaly május 20-án a lányok láthatásra érkeztek az apjukhoz, akik nem szívesen mentek hozzá, mert féltek tőle. A gyerekek eltűnését az anyuka jelentette be, miután napokig nem tudta elérni őket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A rendőrök nem mentek be a házba

A bejelentés után a rendőrök ugyan kimentek az apa lakásához, de nem mentek be. Így a férfi borzalmas tette, csak egy hét után derült ki. A mulasztások miatt később  öt rendőr is fegyelmit kapott.

Bűz terjengett a lakásból

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint május 26-án érkezett telefonos bejelentés a rendőrségre arról, hogy furcsa szag jön ki a lakásból. A járőrök a tűzoltók segítségével bejutottak a lakásba és két külön szobában megtalálták a 14 és 16 éves lányok holttesteit.

Vonat elé ugrott

A nyomozás során kiderült, hogy az apa hat nappal korábban éjszaka végzett az alvó lányaival, majd a Heves megyei Adácsra autózott, postán feladta az előre megírt végrendeletét, majd egy arra közlekedő mozdony elé lépve öngyilkosságot kísérelt meg.

Így végezte ki lányait

A  végzetes éjszakán L. Tamás bement már alvó lányaihoz. Először kisebbik gyermekével végzett, majd nagyobbik lányára sújtott le több baltacsapással, miután egy késsel megszúrta. Mindkét gyermek halálát vérvesztéses sokk okozta.

Rendőrök helyszínelnek a gyilkosság után

Forrás: police.hu

Nem tudták, ki a sérült

A helyszínről életveszélyes állapotban, mentőhelikopter vitte kórházba az akkor még ismeretlen személyazonosságú férfit, iratok ugyanis nem voltak nála. Hetekig nem volt kihallgatható állapotban, miután a Pest vármegyei nyomozók kiderítették, ki is ő valójában, folyamatosan rendőrök őrizték.

Közben folyt a nyomozás

A nyomozók mindeközben folyamatosan elemezték és értékelték a lefoglalt bűnjeleket, többek között az elkövetéshez használt, nagyobbik lánya ágyában megtalált baltát, a lakásban talált összes kést, valamint otthoni naptárának bejegyzéseit megvizsgálták. Feltérképezték és időrendbe szedték L. Tamás mozgását, ezek alapján igyekeztek percről percre rekonstruálni a végzetes éjszaka és az az után történteket. De a férfi állapota miatt négy hetet kellett várniuk arra, hogy ki tudják hallgatni.

Nem tett vallomást

Végül előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen, védekezésre képtelen állapotukat kihasználva elkövetett emberölés bűntettével gyanúsították meg. L. Tamás nem tett panaszt a gyanúsítás ellen, ahogy vallomást sem, és a kérdésekre sem válaszolt. A férfi azt állította: nem emlékszik a lakásában és az Adácson történtekre. Annyit mondott: „a gyerekeket nem akartam bántani”.

Letartóztatták a férfit

A bíróság június 20-án tartóztatta le a férfit, és a kényszerintézkedés helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki. A zsaruk szakértőkkel vizsgáltatták meg a lefoglalt eszközöket, anyagokat, és L. Tamásra is további igazságügyi szakértői vizsgálatok vártak.

Beszámítható volt

Az igazságügyi szakértők szerint a férfi a tette, illetve a vizsgálat időpontjában nem szenvedett kóros elmeállapotban, azaz beszámítható.  Szakvéleményükben kitértek arra is, az emlékezetkiesés nagy valószínűséggel a védekezés módjának tekinthető, nem szenvedett ugyanis olyan sérülést, amely károsította volna az emlékezeti funkciókat.

Lezárták a nyomozást

Az orvosok számára sem szolgált tettére magyarázattal, a szakértői vizsgálatok alapján vélelmezhetően a válása miatt megélt kudarcok, sérelmek gerjedtek haragra, cselekedetét az elhúzódó frusztráció okozta dühös indulat motiválhatta. A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: L. Tamás vezetőszáron – Forrás: police.hu