Sok volt a rovásán annak a férfinak, aki a napokban szenvedett közlekedési balesetet Zuglóban. R. Tamás bűncselekmények sorozatát követte el korábban. Testi sértés miatt elfogatóparancsot adtak ki ellene, egy másik baleset kapcsán pedig segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja merült fel. Most életveszélyes állapotban fekszik a kórházban.

A Béke utcában kezdődött a baj

A férfi a múlt héten, csütörtökön este negyed 8 körül, a XIII. kerületi Béke utcában haladt autójával, és sávváltás közben összeütközött egy vele azonos irányban közlekedő segédmotoros kerékpárral. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Pórul járt a motoros

A kétkerekű emiatt a járdán lévő parkolásgátló oszlopnak csapódott, a vezetője pedig könnyű sérüléseket szenvedett. A kocsi vezetője a baleset ellenére nem állt meg, hanem segítségnyújtás nélkül továbbhajtott – írta a police.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Összetört motor

Fotó: police.hu

A Hungária körúton az oldalára borult

Az autós fél órával később már a XIV. kerületi Hungária körúton járt, amikor a belső sávban nekiment a kiemelt szegélynek. Vélhetően emiatt felhajtott az út melletti füves területre, kidöntött egy közlekedési táblákat tartó oszlopot, végül pedig az oldalára borulva, az úttesten állt meg.

Nem tudták kihallgatni

A járművet vezető R. Tamást a mentők súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda bűncselekményi értéket mutatott. Az autóst a rendőrök a súlyos állapota miatt egyelőre nem tudták kihallgatni.

Volt már dolga a zsarukkal  

A 37 éves férfival szemben a bíróság elfogatóparancsot adott ki testi sértés miatt. Az is kiderült, hogy egy korábbi ügy miatt a Bicskei Rendőrkapitányság elrendelte a börtönbe szállítását, de ez nem történt meg.

Zuglóban törnek az autók

Zugló veszélyes hely mostanság, a BudaPestkornyeke.hu hírportál is írt arról, hogy a Miskolci utca és Telepes utca kereszteződésében, telezöldnél, az Egressy út felől érkező, két hete vásárolt Audi A5 fiatal sofőrje úgy gondolta, még befér a szemből közeledő Skoda Fabia előtt és elkanyarodott balra, az Öv utca irányába, de tévedett.

Ütközés

A Skoda előbb odaért, mint ő azt gondolta, így annak hölgy vezetője már hiába fékezett, az Audi jobb elejének és jobb kerekének ütközött.

Kórházba vitték a sofőrt

A Skodában kinyílt a légzsák, ami megvédte a sofőrt, akit a mentők az eset után megfigyelésre kórházba szállítottak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: oldalára borult autó a Hungária körúton. Fotó: police.hu