A férfi veszekedett az élettársával, megfenyegette a nőt, majd testvérének autójába tuszkolta, ahol megverte. A nő elvesztette eszméletét, amikor magához tért kiugrott az Üllői úton a mozgó kocsiból és a rendőrségre ment. Az egyik testvér feladta magát, azonban a nőt verő férfit csak most kapták el Gyálon. Hókamerás drónnal térképezték fel a házat mielőtt megindultak a kommandósok.

Veszekedés után visszament a nőhöz

A férfi a gyanú szerint szeptember 8-án a délutáni órákban testvérének autójával elment élettársa 10. kerületi lakása elé, mert a nőtől egy nappal korábban egy veszekedés után elvette lakáskulcsát és azt akarta visszaadni.

Megfenyegette a nőt

A találkozáskor R. Csaba visszaadta párjának holmijait, azonban ezt követően a nőt megfenyegette, majd hajánál fogva berángatta testvére autójába, és hárman együtt elindultak az Üllői út felé – írja a Kékvillogó.hu hírportál.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

50 alkalommal ütötte-verte az autóban

A nyomozás adatai szerint az autóban R. Csaba mintegy 50 alkalommal ököllel ütötte-verte élettársa fejét, arcát és fojtogatta is szerencsétlen nőt.

Elvesztette a nő az eszméletét

A nő az ütésektől kis időre elvesztette az eszméletét, majd mikor magához tért, kinyitotta az autó ajtaját és amikor az lassított kiugrott a járműből és elmenekült, a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

Elfogatóparancsot adtak ki

A kőbányai rendőrök a testvérek ellen szeptember 9-én elfogatóparancsot adtak ki, R. László szeptember 11-én feladta magát a rendőrségen. A nyomozók a férfit személyi szabadság megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek letartóztatására.

Fülest kaptak, hol bujkál

A nyomozók két héttel később információt szereztek R. Csaba tartózkodási helyéről is, elfogására a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együttműködve szerveztek akciót.

Hőkamerás drónnal figyelték

A férfi egy gyáli családi házban rejtőzött, a rendőrök a szökésétől tartva az ingatlant és a körülötte lévő erdős területet szeptember 28-án hajnalban egy hőkamerás drónnal feltérképezték, majd körülvették. A kommandós bevetési egységek 5 óra 30 perckor rajtaütöttek és elfogták R. Csabát.

Letartóztatták

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 10. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói R. Csabát gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Az illetékes bíróság mindkét férfi letartóztatását elrendelte.

Kiemelt kép: részlet a rendőrség videójából