Október 10-én egy sérült fiatalt vittek kórházba, miután az 1. kerület egyik középiskolájában késsel támadt rá egyik osztálytársa. A 18 éves Samu, akit egy osztálytársa szúrt nyakon egy budai középiskolában, korábban azt közölte, hogy jól van, ma pedig már otthon lábadozik.

Otthon van a megtámadott diák

Jobban van, és az otthonában lábadozik az a tinédzser, akit az egyik osztálytársa késelt meg a múlt héten a Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban egy óraközi szünetben – írja a Bors. Az első hírek arról szóltak, hogy a középiskolai késelés áldozatát, Samut életveszélyes nyaki sérülésekkel szállították kórházba, de bizonyos, hogy a gyors orvosi beavatkozás segített a kamaszon.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Drámába fordult a filmnézés

Mi is megírtuk korábban, hogy az áldozat, S. Samu a barátnője mellett ült, telefonon filmet néztek, amikor a támadó odalépett és nyakon szúrta a fiút. A történteket követően több tanteremben is bezárkóztak, miután megtudták, mi történt és a késes fiatal a folyosókon sétál – írja a Blikk. Végül a kiérkező rendőrök kapták el a diákot.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elvittek egy dzsekit

Helyszíni információk szerint a rendőrök nejlonzacskóba raktak, és elvittek egy fekete dzsekit.  Valószínűleg ez egy fontos bizonyíték lesz a nyomozás során. Nem kizárt, hogy a támadó diák a dzseki alatt rejtegette a kést, s onnan rántotta elő, amikor rátámadt az osztálytársára.

Pszichés problémák a háttérben

A Bertold nevű támadóról azt mondják, zavartan viselkedett az elmúlt időszakban. Néhány hete több tanár is jelezte a tanuló osztályfőnöke felé, hogy romlik az állapota, baj történhet. Két héttel ezelőtt pedig azt mondta a fiatalember, hogy valakit meg fog ölni.

Olló és kalapács is volt a támadónál

A támadás után a rendőrség sajtótájékoztatót tartott az ügyről. Elhangzott: olló és kalapács is volt a támadónál. Az elkövető nem tett vallomást.

Beteg lehet a támadó

A Ripost-nak nyilatkozott az egyik ott tanuló diák, azt mondta, hogy a 11. osztályos támadó Tourette-szindrómában szenved és sokszor észre lehetett venni rajta, hogy nem tudja kontrollálni a dolgokat, és állítólag hangokat is hallott.

Elhanyagolhatták a szülei

A lapnak a névtelen iskolatárs azt is elmondta, hogy „ a szülei teljesen elhanyagolták a betegségét, sőt azzal sem igen foglalkoztak, milyen állapotban jár a gyerekük suliba. Szerintem a családsegítőnek már régen be kellett volna avatkoznia.”

Elmegyógyintézbe helyezte a bíróság

A pszichés gondokkal küzdő fiú tünetei az utóbbi időben súlyosabbak voltak. A tanárok szóltak az osztályfőnöknek, hogy romlik Bertold állapota. A fiú már két héttel korábban is azt mondta, hogy meg fog ölni valakit.

Sztárügyvéd védi

Nem volt érzelem a 18 éves fiú arcán a bíróság folyosóján. Bertold nem tett még vallomást, árulta el ügyvédje, Dr. Zamecsnik Péter. A nyomózási bíró elrendelte Bertold letartóztatását. Egyelőre az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben helyezik el.

Mélyen érintett mindenkit az eset az iskolában

Az iskola igazgatója, Plánk Tibor elmondta, hogy mélyen érintette az eset a diákokat, a tanárokat és az iskola minden dolgozóját. Azt állította, hogy nem volt a történteknek előzménye. A tanulókkal iskolapszichológus foglalkozik.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: ebben az intézményben történt a támadás – Forrás: Google Street View