Koronavírusos Galambos Lajcsi.  Az 59 éves zenész legalábbis erre hivatkozva nem jelent meg hétfő reggel a közműlopás miatt 5 éve tartó ügyének tárgyalásán. A zenész most azt mondja, családjától is elköltözött, hogy nemhogy megfertőzze őket a vírussal.

Nem jelent meg a bíróságon

Hétfőn írtuk meg, hogy Galambos Lajcsi elkapta a koronavírust és emiatt nem jelent meg a Budaörsi Járásbíróságon, ahol több éve húzódó ügyét tárgyalják 30 milliós közüzemi csalás és vesztegetés vádja miatt.

Tartott a vírustól

A mulatószenész korábban elmondta, nagyon tart a fertőzéstől, ezért meglehetősen bosszús lett tavaly ősszel, amikor kiderült, perében az egyik vádlott édesapja koronavírusos volt, így megnyílt az esélye a betegség terjedésének – hiszen Lajcsinak és gyengélkedő feleségének, Boglárkának is részt kellett vennie a tárgyaláson.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Felesége tüdőbeteg

Lajcsi többször beszélt arról, hogy felesége súlyos tüdőbetegségben szenved, rá is különösen veszélyes lehet a koronavírus

Lajcsira is veszélyes a vírus

 „A tüdőtágulásom miatt számomra könnyen végzetes lehet a COVID, úgyhogy én nem bízhatok abban, hogy ha elkapom, akkor pillanatok alatt átfut rajtam a betegség” – nyilatkozta tavaly szeptemberben a zenész.

Fia már átesett a betegségen

Tavaly szeptemberben Lajcsi 19 éves Fia fertőződött meg, de őt is sikerült elkülöníteni. „Elég nagy a házunk, Istvánkának külön lakrésze van, saját bejárattal. A rendőrök arra ragasztották a hatósági figyelmeztetést és többször ellenőrizték.

Lajcsinak vannak tünetei

Eddig megúszta a betegséget Lajcsi, ám most lerobbant, a gyorstesztje pedig pozitív lett. „Nagyon megijedtem, amikor tapasztaltam magamon a tüneteket. Először hőemelkedésem volt, majd lázam, zsibbadtak a végtagjaim, ezek utaltak a betegségre” – mondta a Blikknek a zenész.

A PCR-teszt eredményére még vár

„Azóta már végeztek rajtam egy PCR-tesztet is, annak az eredményét még várjuk” – mondta Lajcsi, aki már évek óta küzd a bíróságon, ám igazának bizonyításában több alkalommal hátráltatta már betegség vagy rosszullét.

Elköltözött otthonról

„A családom jól van, de távol tartom magam tőlük, nem akarom bajba hozni a szeretteimet, vagy adott esetben megfertőzni őket, főleg a feleségemet nem, aggódom érte. Ezért is döntöttem úgy, hogy egy időre Budapestre költözöm, ha pedig megjön a teszt eredménye és adott esetben pozitív lesz, akkor a családi ház egy elszeparált, külön bejárattal rendelkező részébe költözöm. Szerencsére alapvetően minden rendben, de meg vagyok zavarodva. Az biztos, hogy jó döntést hoztam, mikor elköltöztem a családomtól, hiszen ez a felelősségteljes viselkedés, hogy óvom őket” – mondta Lajcsi.

Mindig történt vele valami

Nem először akadályozza Lajcsit egészségi probléma a pere során. 2019 tavaszán a zenész attól lett rosszul a tárgyalóteremben, amikor a bíró felsorolta a felesége elleni vádakat, majd májusban már a tárgyalóteremig sem jutott el, a mosdóban esett össze. Infarktus gyanújával szállította kórházba a mentő.

Szeptemberben sem tudták lezárni az ügyet

Szeptemberben úgy tűnt, véget érhet a kálváriája, megegyezhet a hatósággal, ám a megállapodás nem jött létre. Ehelyett kiderült, hogy a tárgyalás résztvevői közé is begyűrűzött a koronavírus, ami szintén alaposan felbőszítette Galambos Lajost.

Öt éve tart a kálvária

Lajcsit és feleségét öt évvel ezelőtt vádolták meg közműlopással, habár ártatlannak vallja magát az énekes, 125 napot töltött előzetes letartóztatásban.

Kiemelt kép: Galambos Lajos – Forrás: TV2