Elmerült egy férfi szerdán a Dunában Ráckevénél – erősítette meg a hírt a Pest Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.

Csámpai Attila elmondta, a férfi a Duna közepén lévő Kerekzátony szigetnél került a vízbe, majd elmerült. A ráckevei, szigetszentmiklósi és a budapesti tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

Végül a legelőször megérkező ráckevei tűzoltók kollégái civilek segítségével és négy csónakkal, valamint egy szonárral megtalálták a férfi testét a vízben – tette hozzá a szóvivő.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Legutóbb június 28-án írtunk arról, hogy a Lánchídnál egy 65 éves nő sodródott a Dunában. A rendőrök egy hajómestertől kértek vascsövet és kötelet, amit bedobtak a nőnek, akit az erős sodrású folyóból a két járőrnek a helyszínre siető társaik segítségével sikerült kimenteni.

Június 25-én egy férfi felmászott a Lánchíd pesti pillérjéhez, ezért lezárták aznap, csütörtökön 15 órakor a hidat. Amikor felmentek érte a tűzoltók, kiderült, hogy alszik.

Június 21-én a Lánchídról a Dunába esett egy 42 éves férfi, a rendőrök perceken belül a helyszínre siettek és kimentették.

Június 1-én írtunk arról, hogy egy erdőkertesi 18 éves fiú ugrott a Lánchídról a Dunába. Sajnos ő Ráckevénél holtan került elő. Osztálytársai, barátai néhány nappal kélsőbb a híd pesti oldalán emlékeztek rá. A gyászoló édesanya sírva borult a Lánchíd korlátjára. A gyászolók egyszerre több száz fehér virágot dobtak a vízbe.

Ha segítség kell

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

MTI/BPK – Kiemelt kép: Ráckevei (Soroksári)-Duna