Gödöllőn is szembesültek az elszabaduló árakkal: 43 százalékkal drágultak az egyetemi városrészbe tervezett új bölcsőde építési költségei. A helyi képviselő-testület tagjai legutóbb idén szeptemberben foglalkoztak a beruházással: ekkor csaknem 500 millió forintos hitel felvételéről döntöttek annak érdekében, hogy megteremtsék a fedezetét a pályázati önrésznek.

Újra előkerült az ügy

Egy hónappal később, az októberi testületi ülésen újra napirendre került az bölcsődefejlesztés ügye. A közbeszerzési eljárás lezárását követően kiderült, hogy a legkedvezőbb vállalási ár is meghaladja a bruttó 1.3 milliárd forintot, ami a tervezés és a műszaki ellenőrzés költségeivel kiegészülve várhatóan 1.415 milliárd forintra növeli a népjóléti beruházás kiadási oldalát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

426 millió forint a többlet-költség

Ez csaknem 426 millió forintos többlet-pénzigényt jelent, mint amivel a projekt teljes költségvonzataként annak idején az illetékesek számoltak – írta meg a Gödöllői Hírek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A helyi adó segíthet

A csaknem 43 százalékos drágulást jelentő helyzetben a városatyák ellenvetés nélkül arról határoztak, hogy a plusz összeget a település jövő évi iparűzési adóbevételének terhére biztosítják majd

Szükség van rá

A beruházást 2023. június 30-ig kell befejezni. A több szempontból is elavult, leromlott állagú épület elbontása után egy új intézmény létesül, amiben a jelenlegi 3 csoportszoba és 42 férőhellyel szemben, 6 csoportszobában 84 gyermek gondozása valósulhat meg, minden igényt kielégítő körülmények között.

Fejlesztik az intézményeket

Az elmúlt bő félévben csaknem 8 milliárd forintos központi forrás jutott a gödöllői köznevelési intézmények fejlesztésére. Tavaly év végén a Református Líceum és a Premontrei Apátság, majd idén július elején a Török Ignác Gimnázium megújulásáról döntöttek a kormány tagjai.

Gondok a gimnáziumi felújítással

A BudaPestkörnyéke.hu írt róla szeptemberben, hogy kivonultak a gödöllői Török Ignác Gimnázium elé a diákok. Az intézményben ugyanis áldatlan állapotok uralkodnak: a július óta tartó felújítás ugyanis csak az év végére fejeződhet majd be, a tanítás pedig úgy kezdődött meg, hogy közben zajlanak a munkálatok az épületben.

„Belépni tilos”

Az épület nagy részét kívül és több helyen belül is felállványozták, a tetőt, az ablakokat és a radiátorokat is iskolaidő alatt cserélték. Az épület egyes részeinek lezártságát „belépni tilos” feliratú szalagok és nagy takaróponyvák jelzik.

Nem biztonságos

A tantestület jelentős része, az iskola vezetése és sok szülő szerint nem biztonságos így az épület, ezért próbálták elérni a tankerületnél, hogy az első hónapban online oktatás legyen, de ez nem sikerült, ugyanis a tankerület szerint a munkavégzési területeket a kivitelező az ilyenkor szokásos módon elhatárolta, ide csak a felújítást végző személyzet léphet be.

Ez nem egy sufni!

„Szeretném a tankerület és Vécsey László figyelmét felhívni arra – akik az épületet jelenléti oktatásra alkalmasnak ítélték meg –, hogy nem a »sufnit« újítják fel a falu szélén, hanem az országos rangsorban a 13. legjobb gimnáziumának épületét, ahol több mint 730 tanuló tanul(na)” – írta az eset kapcsán közösségi oldalán a város polgármestere, Gémesi György.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a gödöllői új egyetemi bölcsőde bejárata. Fotó: godollo.hu