Nem engedték be abba az idősotthonba Rózsa Csillát és fiát ahol nagymamája lakik. A járványintézkedésekkel indokolt a portás. Rózsa György unokája nem érti a helyzetet.

Kisbaba született

Rózsa Csilla nemrégiben veszítette el a nagypapáját, a nagymamája pedig nyugdíjasotthonba került, ahol két hete kapott önálló apartmant. Csillának nemrég született kisbabája, Ádám, akivel rendszeresen látogatták a nagymamát – írja a Blikk.

Dédi az idősotthonban

Két hét után azonban a kicsit nem engedték be az idősotthonba. Az egyik látogatásakor a portás megálljt parancsolt, bár megengedte, hogy még utoljára lássa a dédi a kicsit. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Boltba mehet, dédunoka nem jöhet?

A dédnagymama ugyan kimehet a sarki Sparba, mert állítólag ott nem kaphatja el a koronavírust, de a kisunoka nem mehet be hozzá. Rózsa Csilla azt mondja, emberségre vágyik, szerinte a korlátozások egy része teljesen értelmetlen.

Rózsa Csilla így leírja történetüket

„Nagymamám nemrég elvesztette a férjét (nagypapám), akivel 60 évig házasok voltak! Sajnos, otthon már félt egyedül, ezért az idősotthon mellett döntöttünk! Két hete a nagyi kapott egy szép, önálló apartmant!

Ő jelentette a boldogságot

A nagyi annyira boldog volt, hogy láthatja Ádámot, a dédunokáját, hogy ezektől a félórás alkalmaktól újjászületett!  – írja a közösségi oldalán Rózsa Csilla, aki szívszorító sorokkal írta le az utolsónak gondolt találkozást.

Utolsó találkozó

Ma úgy puszilta meg a nagyi Ádámot, hogy lehet, sose látja többé! Hányan búcsúztatok el úgy ezalatt a két év alatt a szeretteitektől, hogy többé nem láttátok? Emberségre vágyom – olvasható a posztban.

A kétségbeesett Rózsa Csilla posztja

Rózsa György elesett az utcán

Rózsa György megbotlott az utcán, ennek következtében pedig olyan szerencsétlenül esett el, hogy eltört a csípőcsontja. A tévést azóta már meg is műtötték, felépülése hónapokig tarthat majd – írtuk júliusban.

Drámai pillanatok

A drámai esetről a Bors számolt be nemrégiben, a lap azt írja, hogy az eset Budapesten történt, a rákospalotai temető kapujának a környékén. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Már jobban van

Rózsa György a Borsnak elmondta, hogy a hír igaz, és Bujtor doktor úr és a profi csapata már meg is operálta. Mint mondja valamivel már jobban van, ám nehéz beletörődnie abban, hogy a rehabilitáció akár egy évig is eltarthat.

A címlapfotónk az http://artpole.hu/ oldalról származik.