Ketten haltak meg abban a balesetben, amely a 6-os főúton történt Százhalombattánál csütörtök reggel. A helyszínelés jelenleg is tart, a forgalmat elterelik.

Halálos baleset a 6-os főúton

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, halálos baleset történt a 6-os főúton, Százhalombatta térségében.

Frontális ütközés

Egy személygépkocsi haladt Ercsi felől Érd irányába, amikor egyelőre tisztázatlan okból áttért a menetiránya szerint bal oldalra és összeütközött egy teherautóval. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Meghalt a sofőr

A balesetben, az előzetes információk szerint a személyautó 19 éves sofőrje a helyszínen meghalt, a tehergépkocsiban utazó három ember megsérült.

Az egyik sérült is meghalt

A rendőrség azt írja, egyik sérült életéért hiába küzdöttek a mentők, belehalt sérüléseibe. Két másik utast, egy 23, valamint egy 39 éves férfit a mentők súlyos sérülésekkel kórházba vitték.

Még tart az útzár

A rendőrök az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat mindkét irányban a 25-s, valamint a 29-s kilométereknél lévő körforgalmaknál az M6 autópályára terelik, azt a helyszíni szemle és a mentési munkálatok előrehaladtával fokozatosan teszik majd szabaddá.

A balesetről készült helyszíni fotók

Baleset a Megyeri hídnál

Az M0-s autóút északi szektorán a 11-es főút csomópontjánál baleseti helyszínelők dolgoznak. A 11-es főút felől érkezők és a Megyeri hídra tartók számítsanak rá, hogy a külső sávon egy mentő áll, amelyik az árokba került autó sofőrjéért érkezett.

Ellenkező irányba is dugó van

Az ellenkező oldalon, szintén a Megyeri hídon, Buda felé tartók is lassabb haladásra készüljenek az erős forgalom miatt! A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.


Kiemelt és belső kép: helyszíni felvételek – Forrás: police.hu