Megtörten nyilatkozott az énekesnő azt követően, hogy a sportág legendás alakja vasárnap hajnalban elhunyt. El sem hiszem, hogy abba a korba léptünk be, ahol már sajnos ez megtörténik velünk – fogalmazott.

Lányát is sajnálja

„Természetes, hogy ha valaki az életem része volt valaha, azt sosem fogom idegenként kezelni. Már csak a kislányát Zsófit sajnálom. Másfél éves volt, amikor először láttam és nagyon sokat nevelgettem” – mondta el a Borsnak Zalatnay Sarolta, amikor értesült Csapó Gábor halálhíréről. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Érthetetlenül áll a történtek előtt

„Az a szegény kislány biztosan össze fog törni. Nem tudom, miért történhetett ez meg a Gabival” – tette hozzá. Majd megjegyezte, „én biztosra azt hittem, hogy ő túl fogja élni. Imádkoztam is érte. El sem hiszem, hogy abba a korba léptünk be, ahol már sajnos ez megtörténik velünk”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Mint megírtuk, a sportág legendás alakja vasárnap hajnalban halt meg. Csapó Gábor 1970-ben került a válogatottba, 1973-ban a belgrádi világbajnokságon győztes csapat egyik legjobbja volt.

A válogatott alapembere volt

Szerepelt a Bécsben (1974) és Jönköpingben (1977) Eb-nyertes válogatottban is. Éremgyűjteményét három világbajnoki (1975, 1978, 1982) és egy Eb-ezüstérem (1983) egészíti ki. A magyar válogatottban 1970-től 1983-ig 272 alkalommal játszott.

Több helyen volt edző

Az aktív sportolást 1986-ban fejezte be. A válogatottól egy 1993-ban lejátszott világválogatott elleni mérkőzésen vonult vissza. 2000-ben beválasztották az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába. Visszavonulása után 1990-ig a Syracusa Palermo, majd 1992-től 1993-ig a Vasas vezetőedzője volt.

Nem akart a szövetség elnöke lenni

1994-ben Faragó Tamással Budapesten vízilabda-iskolát nyitott és egy informatikai cégnél jogászi állást vállalt. 1998-ban jelölték a vízilabda-szövetség elnökének, de nem vállalta a jelölést. 2001-től ismét edzősködött, először az UTE, majd 2003-tól az FTC vízilabdacsapatánál.

Mindig jó kedve volt

Sokáig jogászként dolgozott, de az utolsó két évtizedben már sokkal kevesebbet láttuk az uszodában – a Hélia szállóban viszont bármikor meg lehetett találni, ahol a szaunában vagy a kártyaasztalnál bárkivel szívesen beszélgetett bármiről, így vízilabdáról és futballról is; igazi egyéniség volt, karakteres véleménnyel és elronthatatlan jókedéllyel.

Gyakran szerepelt különféle műsorokban

1986-tól a Vasas örökös bajnoka, 2000-ben aranygyűrűvel tüntették ki. 2008-ban edzői munkásságát a Főváros Pro Urbe Díjjal jutalmazta. Az edzői és a jogi munkáján kívül sokat szerepelt a televízióban is különböző műsorokban. 1979-ben – Tarján Györgyi és Gálffi László mellett – főszereplője volt a Bacsó Péter rendezte Ki beszél itt szerelemről? című magyar filmnek. Hobbijai közé tartozott a kártya és a tenisz is. Zsófi lánya, aki az Egyesült Államokban él és a Coloradói Egyetemen közgazdasági jogot tanít, ismert élvonalbeli teniszező volt.

„Akinek nálam szebb élete volt, az festi magát.”

Csapó Gábort a Magyar Vízilabda Szövetség a saját halottjának tekinti. A szövetség oldalán egy, a 70. születésnapján készült interjúban tett megjegyzésével búcsúztatja: „Akinek nálam szebb élete volt, az festi magát.”

(Kiemelt kép: MTI/Zih Zsolt)