Zámbó Jimmy fiát saját bevallása szerint az zavarja a legjobban, hogy a család sem ismerhette még meg a teljes igazságot. Pár éven belül azonban mindenre fény derülhet.

Hamarosan kiderül

22 éve, 2021. január másodikán vesztette életét Zámbó Jimmy. Mindez azt jelenti, hogy a család pár éven belül olyan részleteket tudhat meg a mai napig sok kérdőjellel körülvett tragédiáról, amiket eddig ők sem ismertek.

25 évre zárolták

A Király legidősebb fia, Krisztián ugyanis Lakatos Levente beszélgetős műsorának vendégeként felfedte: az ügy részleteit 25 évre zárolták, ennek okát azonban ő maga nem igazán érti. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Ezt én sem tudom hova tenni”

Talán épp a titkosítás miatt lát napvilágot a mai napig sok egészen meredek összeesküvés-elmélet a végzetes nappal kapcsolatban… „Még mindig vannak olyan dolgok a fejemben, mint hogy mi a francért vannak 25 évre titkosítva egy véletlennek mondott baleset részletei. Bár ez nemsokára lejár. De én ezt akkor sem tudom hova tenni” – magyarázta Zámbó Krisztián.

Megbízik a családjában

„A családomban abszolút megbízom. Ha már beszélünk erről az esetről, akkor én kijelenthetem, hogy amit a családom mondott, akár Edit, az úgy történt” – idézte a műsorban elhangzottakat a Metropol.

Ez az ember nagyon sokra fogja vinni

„Az én helyzetem speciálisabb, mint a testvéreimé, akik már jólétben nőttek fel. Amikor gyerek voltam, apu még bárokban zenélt, és tisztán emlékszem, amikor Balatonkenesén sírva néztem az anyukám munkahelyének szakszervezeti üdülőjében, hogy apu nyerte a közönségdíjat az Interpop-fesztiválon. Ahogy a képernyőre tapadtam, egy ottani dolgozó jött be a terembe, és azt mondta, ez az ember még nagyon sokra fogja vinni. Igaza lett”- nyilatkozta korábban a Blikknek Zámbó Krisztián.

Drog és alkohol

Krisztiánnak nem volt könnyű a gyerekkori nélkülözés után tinédzserként feldolgoznia azt, hogy szinte bármit megkaphat, amit kér az apukájától. „Csibész, gengszter gyerekként nőttem fel. Kijelenthetem, hogy benne voltam az alvilág legsötétebb bugyraiban, aminek az alkohol és a drog természetes velejárója volt.”

Farkastörvények uralta környezet

„Láttam meghalni a barátaimat túladagolás, de kés vagy verekedés által is. Aztán eljött az a pont, amikor édesapám rájött, milyen rossz társaságba keveredtem, és lépett” – idézte fel Krisztián, s talán ezzel az életét mentette meg.

Keményen dolgozott

Apja egy vastelepre küldte dolgozni Krisztiánt, aki télen, a fagyban és a hóban három hónapon át pakolta a nehéz lomokat. A munkahelyén azonban nem mondta el, kinek a fia, mert nem akarta, hogy kivételezzenek vele.

Apja adta meg neki a kezdő lökést

„A viselkedésem a lázadás számlájára írható, én magam is ki akartam szállni a gengszter életmódból, de apu adta meg a kezdő lökést. Rengeteget tanultam a vastelepen. A régi barátaim közül sokan mondják a mai napig, miszerint csoda, hogy még életben vagyok, mert a csibész életmódom során veszélyes helyzetekbe keveredtem” – magyarázta.

A tragédia után ismét visszazuhant

Hozzátette, „a kemény munka azonban megtanított arra, hogy felelősséget vállaljak, és ebben az én imádott édesapámnak óriási szerepe van”. Jimmy végül észrevette, hogy a fia megtanulta a leckét, ezért kivette őt a munkahelyről. Az énekes tragikus halála azonban visszalökte a posványba Krisztiánt. Krisztián élete a későbbiekben jó irányba indult el, amit saját maga mellett az édesanyjának és a családjának köszönhet. Esküvőre és családalapításra készül éppen.

 Kiemelt kép: Zámbó Jimmy. Fotó: archív