Zámbó Anna nénit kedd este mentő vitte kórházba. Szerdán érkezett a szomorú hír, hogy a 96 éves asszony életét veszítette. Fiai megtörten vallanak szeretett anyukájuk elvesztéséről.

A család kovásza ment el

„Most egy olyan ember ment el, aki a család feje volt, aki összetartotta a családot, akinek mindene volt a család: egy szerető ember és az édesanyám” – mondta Zámbó Tihamér az RTL Klub Fókusz című műsorának. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem ismerhették fel, hogy mi a baj

A testvérek elmesélték el Anna néni utolsó napjait, amikor egészségügyi szakemberek hívták fel a család figyelmét arra, hogy a nagymamának valószínűleg tüdőgyulladása lehetett. Igaz, olyan tüneteket nem produkált, amelyeket a gyermekei vagy az unokái laikusként felismerhettek volna.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hajnalban érkezett a szívszorító telefon

A szakemberek tanácsára rögtön kórházba szállították a beteget, ahol alapos kivizsgálásnak vetették alá, majd az orvos közölte, hogy Anna néni nem örvend jó egészségnek, így bent tartották. Hajnali négy órakor csörgött a telefon, hogy mindenki szeretett nagymamája talán a reggelt sem éri meg, majd hat órakor Anna néni tényleg eltávozott az élők sorából – mesélte Tihamér.

Váratlanul jött a legrosszabb

Igazából a családtagoknak idejük sem volt elbúcsúzni, hiszen egyikük sem gondolta, ilyen gyorsan megtörténik a legrosszabb, miután Anna néni a mentőben és a kórházban is beszélgetett, s semmi jelét nem mutatta annak, hogy akkora lenne a baj.

Egy épületben éltek

„Én még a rosszakarómnak is azt mondom, hogy ezt ne élje meg senki. Mi ezt már megéltük háromszor: ugye, édesapám, utána az öcsém, most pedig anyám” – nyilatkozta Tihamér, aki kimondottan szoros kapcsolatot ápolt az édesanyjával, akivel egy épületben is éltek.

Öt perc bosszankodás

Az egész család nagyon szerette, felnéztek rá, és a legtöbb esetben hozzá fordultak, ha tanács kellett. A nagymama az egész családját arra nevelte, hogy szeressék egymást, a problémáikat békésen oldják meg. Hiszen összeveszni csak öt percre lehetett a Zámbó családban, ennyi időt adott Anna néni a bosszankodásra.

Utolsó óráiban is csak szeretteire gondolt

S hogy szerettei a világot jelentették számára, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az utolsó óráiban azt kérdezgette, vajon mi lesz a gyermekeivel és az unokáival, ha már ő nem lesz – mesélték Anna néni fiai, akiket az orvosok vigasztaltak édesanyjuk utolsó szavaival. A műsorból a Blikk készített szemlét.

Egy rosszabb lett

Zámbó Jimmy édesanyjának egészségügyi állapota az elmúlt másfél évben fordult rosszabbra: tavaly májusban az otthonában szenvedett baleset, combnyaktörése lett. Ezt követően meg is kellett műteni, majd vérátömlesztésre volt szüksége, hetekig kórházban ápoltak. Mire hazamehetett volna az intézményből még a liftben sztrókot kapott.

Reménykedtek, hogy van még egy kis idejük

A Bors azt írja, hogy Zámbó Krisztiánt teljesen összetörte nagymamája halálhíre. Az énekes ugyan tisztában volt vele, hogy közel lehet az idő, amikor neki és családjának el kell engedniük a 96 éves asszony kezét, de mindannyian abban reménykedtek, hogy van még egy kis idejük együtt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A megrázó beszélgetés itt nézhető meg

(Kiemelt kép: RTL.)