Sebestyén Balázs kedd reggel új szokásáról mesélt a rádióban: mostanában a buszmegállókban állókon szeretne segíteni.

Így segít

A műsorvezető a Rádió 1 Balázsék című reggeli rádióműsorban vallotta be, hogy vezetés közben gyakran szúr ki idős embereket a buszmegállókban, akiknek aztán felajánlja, hogy díjmentesen elviszi őket úti céljuk felé. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Imádja ezt

„Én mostanában mindig BKV-sat játszom gyerekek. Mikor jövök reggel, vagy megyek délután valahova, akkor kiszúrok buszmegállókból embereket, lehúzom az ablakot, és kiszólok, hogy elvigyem-e” – kezdte sztoriját Balázs.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Személyes sztorik

Rákóczi Feri a hallottakat kétkedve fogadta, ugyanis nem nézte volna ki műsorvezető társából, hogy ilyen tetteket hajt végre. Múltkor viszont Balázson segített egy idős férfi, utazás közben pedig rengeteget beszélgettek, sőt a rádiós egy egész élettörténetnek volt a fültanúja – írja a Blikk.

Mindenkivel beszélget

„A múltkor én stoppoltam, és felvett egy bácsi. Le kellett tennem a kocsit, nem akartam sétálni, ezért stoppoltam. Megállt egy bácsi, akinek fogalma nem volt, hogy ki vagyok. Mondtam, hogy tegyen ki engem a BAH csomópontnál, mert itt van dolgom. Végigbeszélte az utat, és fiatalúrnak szólított. Arról beszéltünk, hogy milyen jó dolog utazni, ő pedig sajnálta, hogy mennyire elrontotta, mert nem utazott sokat, ez pedig megváltoztatta az életét” – mondta a műsorvezető.

Tanul az életről

„Kaptam ebben a 10 percen egy olyan tanítást az idős bácsitól, hogy megőrülsz. Elmondta, hogy hogy hívják, és hogy személyszállítással foglalkozik. Iskolás gyerekeket visz úszni. Azt is megemlítette, hogy mi mindent ront el az ember fiatalkorában. Jó, hogy nem arról kezdtünk el beszélni, hogy én ki vagyok stb., mert azt már nagyon unom. Az érdekel, hogy ő mit akar mondani, hogy ő milyen” – folytatta.

Megdicsérik

Ma reggel Balázs szintén egy idős bácsit szólított le a megállóban, akit szívesen elvitt volna, ám a férfi a korára való tekintettel már nem hallott jól, ezért először félreértette a műsorvezetőt. Majd mivel jött a busz, ezért nem is vette igénybe a segítséget, azt azonban megjegyezte, hogy Balázs milyen jóképű.

Bizalmatlanok

Az adásban Balázs arról is elmélkedett, hogy szerinte az emberek nagy része bizalmatlan, és nem akar beülni az autójába, ami főként az idősebb korosztályra jellemző. Többségük pedig fel sem ismeri őt, aminek nagyon örül.

Szereti, ha mesélnek neki

„Minél inkább tiszta lappal indulok, annál több időm van arra, hogy ők meséljenek valamit magukról. Minél inkább megismer, annál inkább ördögi köröket futunk, amit én már nem akarok, mert már engem ez nem izgat” – mesélte, majd viccesen hozzátette, hogy előbb-utóbb vagy ki fogják őt nyírni, vagy valaki kirabolja, de ő továbbra is folytatni fogja a segítségnyújtó szolgáltatását.

Korábban a MÁV-ra akadt ki

Ahogy arról korábban írtunk, kiborult a MÁV-ra Sebestyén Balázs, miután a MÁV közölte a múlt hét végén, hogy csak az utazzon vonattal, akinek nagyon szükséges, mert elképzelhető, hogy a nagy meleg miatt fennakadások lehesznek. A Rádió 1 műsorvezetője szerint egyenesen abszurd, amit a vasúttársaság csinált.

A MÁV egy szolgáltatás

Balázs szerint a MÁV egy szolgáltatás, „hogy elvigyen A-ból B-be. Majd felhívják a figyelmet, hogy ne használjam őket. Értitek, ez milyen abszurd? Mintha azt mondaná az autópálya-kezelő, felejtse el hétvégén az autópályáinkat”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Sebestyén Balázs