Hatalmas a pánik Pilisborosjenőn, miután kiderült, hogy a háziorvos asszisztense elkapta a koronavírust.

Kéthetes karanténban van a pilisborosjenői háziorvos és az asszisztense is, utóbbinak ugyanis pozitív lett a koronavírustesztje. Rajtuk kívül 125 ember lehet érintett, őket a polgármester levélben kérte, hogy maradjanak otthon. A Ripost ellátogatott a faluba, ahol szinte minden sarkon a koronavírusról és a történtekről beszélnek.

Rettegnek most a helyiek

Még a rekkenő hőségben is hordják az utcán a maszkot a falusiak, ugyanis attól félnek, hogy ők is elkapják a koronavírust.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Én nagyon félek” – mondta a lapnak az egyik helyi lakos.

„67 éves vagyok, és nem tagadom, tartok attól, hogy olyasvalakivel kerültem kapcsolatba, akivel a 125 lehetséges fertőzött is beszélt, akkor elkaphatom a kórt. Próbáljuk megelőzni a fertőzést, sokat fertőtlenítek, maszkot hordok és kezet mosok. Most van vagy 38 fok, folyik rólam a víz, de én akkor is maszkban megyek az utcára, nem kockáztatok! Bele se merek gondolni, hogy korábban én is voltam a rendelőben, de szerencsére nem tartózkodtam sokáig bent. Hallottam a Zsuzsáról az asszisztensnőről, remélem, hogy már jobban van, és hamarosan viszontláthatjuk egymást.”

Lapunk egy másik asszonyt is megkérdezett, aki szerint most sokkal több okuk van félni, mint korábban, hiszen most az ő falujukban is van fertőzött.

„Nagyon félek attól, hogy 80 évesen ebbe a vírusba halok bele. Éppen ezért nem időzöm az utcán, sietek haza, ha találkozom valakivel, rögtön veszem fel a maszkot! Nem bízom a véletlenre, hogy megfertőződöm” – árulta el Kósa Bertalanné.

Láza volt, mégis járt dolgozni az asszisztens

Tömöri Balázs, Pilisborosjenő polgármestere nyugalomra inti a faluban élőket, mint mondja, mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne terjedjen tovább a vírus.

„Néhány nappal ezelőtt tájékoztattak arról, hogy az egészségházban dolgozó egyik orvosi asszisztens koronavírus- tesztje pozitív lett” – mondta a lapnak a polgármester.