Az EDDA együttes Budajenőn élő frontembere, Pataky Attila sokat foglalkozott a halállal. Azt állítja nincs benne aggodalom azzal kapcsolatban, mi következik a halál után. Az énekes arról is beszélt, hány éves korában fog meghalni, igaz a koronavírus ezen még változtathat – tette hozzá.

Halál kapujában

Pataky Attila elárulta, hogy már többször állt a halál kapujában, és bár tudja, hogy messze még a vége, idejében lepapírozott mindent. Hat évvel ezelőtt, amikor vastagbélrákot diagnosztizálták nála, megkérdezett egy látót, hogy meddig fog élni. De a koronavírus rádöbbentette, hogy nem feltétlen végleges ez a dátum. 

Tudja mi vár rá

“Én nagyon jóban vagyok a halállal. Az elmúlást az élet részének tekintem és nyugodt is vagyok, mivel hiszek a reinkarnációban, sőt, magam is tapasztaltam a létezését és tisztában vagyok több előző életbeli énemmel is. Ezért sincs bennem aggodalom amiatt, hogy mi vár rám az élet után, hiszen pontosan tudom.

Nyakában lihegett a halál

Persze nem veszem könnyelműen a kérdést, hiszen nemrég megtapasztalhattam, hogy milyen az, amikor nagyon közel van a vége. Az utóbbi öt évben végig itt lihegett a nyakamban a halál.

Karmikus csomag

Öt éven át cipeltem valamiféle karmikus csomagot, amiben jó pár betegség volt elrendelve nekem kezdve a ráktól a kutyafüléig minden. Ennek a csomagnak az utolsó és egyben legtanulságosabb eleme volt a koronavírus” – mondta a Borsnak Pataky Attila.

Pontosan tudja, mikor fog meghalni

“Az a helyzet, hogy pontosan tudom, hogy 85 éves koromban lépek majd ki ebből a testemből, mivel a látó barátaim ezt elárulták nekem. A koronavírus ugyanakkor megtanította, hogy ez történhet másképpen.” – mondta a lapnak a legendás zenész.

Elrendezett mindent

Elmesélte a zenész, hogy még messze van a halála napja, de elrendezett mindent, ami a végrendeletét illeti, hogy ne maradjanak vitás kérdések. Ez megnyugvást adott neki. 

Lélegeztetőgép

Az Edda Művek frontembere is megküzdött a tavalyi évben a koronavírussal, a betegség pedig nem csak fizikailag, de lelkileg is megviselte. A zenészt szeptemberben a budapesti Szent László kórházban ápolták és elmondása szerint csupán órákon múlt, hogy nem került lélegeztetőgépre – írja a LikeNews.hu hírportál.

Depressziós lett

Az énekes elmondta, hogy az elmúlt két hétben már jobban érzi magát ,de előtte rendszeresen tört rá a depresszió és hiába próbált a hitébe kapaszkodni, az alattomos koronavírus minden reményét elvette. Talán éppen ezért határozott most úgy, hogy végrendeletet írt.

Súlyos tünetei voltak

“Csupán pár órán múlott, hogy nem kerültem lélegeztetőgépre. Iszonyatosan rosszul voltam, fájtak az ízületeim, a tü­dőm és a szívem is. Már menni sem bírtam, és éreztem, hogy száll ki belőlem az élet. Két hét alatt kilenc kilót fogyta, úgyhogy mind lelkileg, mind fizikailag nagyon megviselt a betegség” – mondta a lapnak Pataky Attila.

Kiemelt kép: Pataky Attila – Forrás: Youtube