Együtt virrasztott a hétvégén a Deák téren megkéselt fiú családja és baráti köre. A 18 éves Martin a kórházban halt meg.

Gyászol

Ahhoz képest, hogy a fiam elhunyt, úgy érzem, jól tartom magam. Az Úr adott nekem erőt, hogy ne omoljak össze. Végig kell vigyem ezt az egészet – mondta a gyászoló asszony a Borsnak.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem készülnek bosszúra

Látom a sok kommentet az interneten, hogy a fiamnak így kellett járnia, mert cigány. Kérdezem én, hogy nem ugyanaz a vérünk? Szerintem mindegy, hogy valaki cigány, magyar vagy ukrán – magyarázta Kitti, és leszögezte, nem igaz a híresztelés, mely szerint a családja bosszúra készül. – Semmiféle bosszúról nincs szó, mert ezzel nem adom vissza a gyerekem életét – szögezte le Kitti, aki azt szeretné, hogy fia gyilkosa megkapná a méltó büntetését.

Halántékon szúrta

Ő egy olyan ember, aki szúróeszközzel megy szórakozni, ráadásul azt is hallottuk, hogy rendészeti iskolába járt. Jól tudta, ha halántékon szúrja a gyermekemet, azzal megöli. Sokkal jobb lett volna, ha csak a karján sérti meg a fiamat – magyarázta az anya, aki addig nem nyugszik, míg meg nem nézheti a kamerafelvételeket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem ivott a fiú

Nem tudom, hogy pontosan mi történt a végzetes hajnalon, és hogy ki milyen balhét kezdeményezett. Csak azt tudom, hogy a fiam nem ivott és sosem kábítószerezett. Jó gyerek volt, nem járt el otthonról éjszaka. Nem volt nagy baráti köre. Fodrásznak készült, de kőműves mellett is dolgozott. Mindennap ment, aztán hazajött a főnökével. Megvacsorázott, megfürdött, és lefeküdt – mesélte Kitti, majd azt is elmondta, hogy hogyan tudta meg, hogy gyermekét támadás érte.

Újraélesztették

A fiam unokatestvére, Erik felhívta az édesanyját, hogy közölje, Martin eszméletlenül fekszik a Deák téren, és fussunk oda. Nekem innen 10 vagy 15 perc kellett, hogy odaérjek. A gyermekem addigra már a mentőben feküdt. Martint újraélesztették. Azt mondták, stabilizálták az állapotát– emlékezett vissza Kitti, aki a fia barátaitól azt is megtudta, hogy Martin a szúrás után már nem mondott semmit.

Intenzív osztályra került

Azonnal kómába esett. A fiamat kórházba szállították, én taxival mentem utána. Betolták a műtőbe, előtte CT- vizsgálatot is végeztek. Az operáció után lélegeztetőgépre tették, és az intenzív osztályra vitték. Délelőtt közölték, hogy nem tudják megállítani a vérzést. Ezután tudtam csak meg, hogy a szúrás az agytörzset érte – szögezte le Kitti.

Mintha sírt volna

Küzdött a gyermekem, ez látszott rajta. Nekem úgy tűnt, hogy sír. Beszéltem hozzá, én pedig azt láttam rajta, hogy kommunikálni próbál velem. Tudta, hogy ott vagyok mellette. Nagyon nagy fájdalmai lehettek. Könyörögtem, hogy adjon jelet magáról, aztán olyan volt, mintha mozgott volna az ujja. Ez még vasárnap történt – mesélte az édesanya.

Sokat imádkozott

Utána egyre többet imádkoztam Istenhez, mert a fiam már nem adott jelet. Csütörtökön még megfürdettem a fiamat. Az ügyeletes nővér adott némi reményt. Azt mondta, emeli a tápszer dózisát. Először 50 millit kapott, aztán 100-at. Arról volt szó, hogy pénteken már 150-et adnak neki – részletezte Kitti. Az édesanya pénteken reggel hét óra előtt még beköszönt a fiának.

Sokat küszködött

10-kor szólt a párom, hogy a kórházban közölték: gyorsan menjek be, mert Martin útra kész, távozni szeretne, és aki ott van, köszönjön el tőle. Attól kezdve csak küszködött a gyermek. 11 óra 20 perckor egy kicsit otthagytam, de visszasiettem hozzá. Végig fogtam a kezét. Éreztem a pillanatot, amikor 11 óra 47 perckor meghalt. Fújt egy levegőt és elment – mondta megtörten az édesanya.

Elfogták a tettest

Ahogy arról beszámoltunk, az elkövető elmenekült a helyszínről. A rendőrök hajtóvadászatot indítottak, és végül sikerült azonosítani a feltételezett támadót, és a 18 éves férfit, K. Zsoltot vasárnap elfogták kőbányai otthonában.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció