A kormány augusztus 15-ig semmilyen tömegrendezvényt nem engedélyezett az országban, néhány nappal később viszont valódi népünnepélyt rendeznének Budapesten. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója elmondta, hogy Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát szervezik augusztus 20-ra.

Új hagyományt teremtenének, ezért az államalapítás előtt tisztelgő, hivatalos megemlékezéseket idén a főváros egészét érintő Szent István-napi programsorozatként tervezik. Korábban a Magyar Hírlap írt az igen nagyszabású Szent István-fesztiválról, amelynek már az előkészületei is elkezdődtek.

A lap a nemzeti ünnep minden eddiginél grandiózusabb megünneplését azzal magyarázta, hogy az – ha a járványügyi helyzet igazolja a várakozásokat – akár a pandémia utáni újrakezdést is szimbolizálhatja.

A lap szintén azt írta, a tűzijáték minden korábbinál látványosabb és nagyobb lesz, így a főváros bármely helyszínéről ugyanazt az élményt adja majd a tűzijáték.

Az óvatosság miatt a kormány szándékai szerint még jobban „széthúzzák” majd a tömeget, még több helyszínen lesznek programok, rendezvények a Duna mentén is – írja a 24.hu.

Lesz megint Magyar Ízek Utcája, az ünnepi forgatag pedig a Margit hídtól a Petőfi hídig tarthat majd. Az Andrássy úton felvonulásra készülnek, hagyományteremtő szándékkal, ha pedig minden jól megy, megtartják a Szent Jobb-körmenetet is 20-án este.

A BudaPestkörnyéke.hu hírportál is írt arról, hogy a kormány döntése értelmében augusztus 15-ig nem tarthatók 500 fősnél nagyobb rendezvények, ez lehetetleníti el a fesztiválok megrendezését is, így többek között elmarad a Sziget fesztivál is.

Kiemelt kép: illusztráció