A Fővárosi Törvényszék első fokon 11 év 8 hónap fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki szexuális erőszakot követett el tizenkét év alatti kiskorúakkal szemben Óbudán.
Portásként dolgozott
A 62 éves L. Tibor portásként és kertész-karbantartóként dolgozott egy budapesti általános iskolában, ahol futballedzéseket és szakkört is tartott a tanulóknak, továbbá táborozásokra is elkísérte őket. A férfi a bizalmukat kihasználva 2015-től több tanulóhoz szexuálisan közeledett, többeket szexuálisan bántalmazott.
FRISS!
Lemond a homofób budakalászi jegyző
Beismerő vallomást tett
A férfi nagyjából négy éven keresztül folytatott szexuális cselekményeket a kiskorú diáklányokkal majd idén szeptemberben tartóztatták le. A férfi a zárt előkészítő ülésen beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.
EZT IS OLVASD EL!
Hihetetlen: egy órán belül akarták covid-kórházzá alakítani ezt a budai szállodát – Az igazgatót teljesen váratlanul érte a hír
Eltiltás
A bíróság a börtönbüntetésen túl végleg eltiltotta a férfit minden olyan foglalkozástól, ahol tizennyolc év alatti személyeket nevelhet vagy gondozhat.
A bíróság ezt is figyelembe vette
A büntetés mértékének meghatározásakor a bíróság enyhítő körülményként figyelembe vette a büntetlen előéletét, idős korát, a beismerő vallomását, és azt, hogy megbánta a tettét.
EZEK A BPK LEGFRISSEBB HÍREI:
- „Két gyermekemet vesztettem el a hajóbalesetben” – üzent a Verőcénél balesetet szenvedett motorcsónak vezetőjének édesanyja, egy testérpár is a fedélzeten volt
- Hiába ígérte meg az államtitkár, nem nyitnak új háziorvosi ügyeleti pontokat nyáron a Balatonon és Velencei-tónál és Tokajban
- Újabb részletek a hajókatasztrófáról: bulizó fiatalok utaztak a motorcsónakon, Dunakesziről indultak szórakozni
- Hajókatasztrófa: őrizetbe vette a rendőrség a szállodahajó kapitányát, a motorcsónak öt utasát még mindig keresik
- Tragédia a metróállomáson: Berántotta a mozgólépcső a férfi ruháit, nem tudták megmenteni az életét a Rákóczi térnél
Még nem jogerős az ítélet
Az ítélet nem jogerős, mivel a vádlott és védője enyhítésért fellebbeztek. A bíróság a vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta.
Kiemelt kép: Illusztráció